A növény őshazája feltehetően a mai Irán és Közép-Ázsia területe. A Perzsa Birodalomban már több mint 2500 évvel ezelőtt is termesztették, elsősorban a hadi- és igáslovak takarmányozására. Innen jutott el a görögökhöz, majd a Római Birodalomba, később pedig fokozatosan egész Európában elterjedt. Magyarországon már a középkorban is ismerték, de igazi jelentőségét a 18. és 19. században nyerte el, amikor a korszerűsödő állattenyésztés megkövetelte a minőségi, fehérjében gazdag takarmányok használatát. Sikerének titka a rendkívül kedvező tápanyag-összetételben rejlik. Szárazanyag-tartalmának akár a negyedét is kiteheti a nyersfehérje, emellett jelentős mennyiségű rostot, kalciumot, káliumot, magnéziumot, valamint E-, K- és B-vitaminokat tartalmaz - írja az Agrárszektor.
Mélyre hatoló karógyökere révén kiválóan átvészeli az aszályos időszakokat, és ideális körülmények között évente akár három-öt alkalommal is kaszálható. Pillangósvirágú növényként a gyökérgümőiben élő baktériumok megkötik a levegő nitrogénjét, így természetes módon javítja a talaj termékenységét, és jelentősen csökkenti a következő kultúrák műtrágyaigényét.
A legtöbb növényevő haszonállat, köztük a szarvasmarha, a juh, a kecske, a ló és a nyúl számára is elsőrangú táplálékot jelent. A kérődzők esetében megfelelő energiatakarmánnyal kiegészítve jelentősen növeli a tejtermelést. Lovaknál is kedvelt takarmány, bár magas fehérje- és kalciumtartalma miatt ügyelni kell a pontos adagolásra, figyelembe véve az állat terhelését és egészségi állapotát. Balthazar és más szakértők szerint a frissen kaszált, harmatos vagy esőtől nedves lucerna etetése veszélyes lehet, mert a kérődzőknél a gyorsan lebomló fehérjék életveszélyes bendőfelfúvódást okozhatnak.
Ennek elkerülése érdekében a legeltetés előtt érdemes más takarmánnyal jóllakatni az állatokat, vagy a lényegesen biztonságosabb fonnyasztott, illetve szénává szárított formát választani. A hagyományos szénakészítés mellett a nagyüzemi állattartásban ma már elterjedt a lucerna erjesztéses tartósítása, így készül a szenázs és a szilázs. Egyre népszerűbb a könnyen adagolható és pormentes lucernapellet is, míg az aprított lucernaliszt a különféle tápkeverékek fontos összetevőjévé vált.
A lucerna botanikai rokonai szintén jelentős szerepet töltenek be a fenntartható növénytermesztésben. A vörös-, a fehér- és a bíborhere mind kiváló fehérjetartalmú, talajjavító növények. A szárazabb területeken a baltacim nyújt értékes alternatívát, amely a lucernával ellentétben sokkal ritkábban okoz felfúvódást. Szintén kíméletesebb a kérődzők emésztőrendszeréhez a szarvaskerep, amelynek tannintartalma mérsékli a gázképződés veszélyét.
Bár hagyományosan állatok etetésére használják, a lucerna az emberi táplálkozásban is megjelent. A diós ízű, C- és K-vitaminban, valamint folsavban gazdag lucernacsíra és a magas klorofilltartalmú mikrozöldek egyre népszerűbbek a salátákban és szendvicsekben. Szárított, finomra őrölt formája magas ásványianyag- és növényifehérje-tartalma miatt gyakori összetevője a zöldturmixoknak és az étrend-kiegészítőknek.
Mivel a növény természetes szaponinokat, flavonoidokat és fitoösztrogén jellegű vegyületeket is tartalmaz, fogyasztása hormonérzékeny betegségek vagy véralvadásgátló kezelések esetén csak orvosi egyeztetés után javasolt. Az élelmiszeripar emellett egyre nagyobb érdeklődést mutat a lucernából kivonható növényi fehérjék iránt. A klímaváltozás, a megnövekedett fehérjeigény és a környezettudatos agrárium egyaránt felértékelik ezt a növényt, így biztosra vehető, hogy a lucerna a jövőben is a mezőgazdaság egyik leghasznosabb és legsokoldalúbb szereplője marad.
