Plusz forrásokhoz juthatnak a természetvédő és erdészeti civil szervezetek

Agro Napló2023. december 4. 11:12

Nagy István szerint kiemelt jelentőségű e szervezetek támogatása, hiszen munkájukkal több területen kiegészítik és kibővítik az állami erdő- és természetvédelem tevékenységét.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy ezen szervezetek aktív közreműködése nélkülözhetetlen a biológiai sokféleség fenntartásában és az ország fával borított területének folyamatos megtartásában és növelésében. Teremtett világunk megóvása mindannyiunk közös érdeke. A természetvédelem azonban sajátos terület, hiszen az állami erőfeszítés; a jogszabályalkotás, illetve a nemzeti parkok és erdészeti társaságok több mint 6000 kollégájának a terepmunkája rendkívül fontos, de a helyben élők, az önkormányzatok és a civil szervezetek támogatása nélkül nem érne célt – tette hozzá.

Kifejtette, Magyarország rendkívül egyedülálló helyzetben van, hiszen teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent. Ezek a területek azonban az emberi tevékenységnek köszönhetően feldarabolódtak, a jó természetvédelmi állapot megőrzése pedig a nemzeti parkok és erdészetek folyamatos beavatkozását és munkáját igényli – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Hangsúlyozta, természeti kincseink megőrzése és a fával borított területek gyarapítása érdekében a tárca számos szakmai feladatban együttműködik a Magyar Természetvédők Szövetségével, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, a WWF Magyarországgal, valamint az Országos Erdészeti Egyesülettel. Ez a stratégiai partnerség most magasabb szintre lép azzal, hogy ezek a szervezetek a gyakorlati szakmai munkában lesznek az Agrárminisztérium partnerei, amelyhez a szükséges plusz forrást is biztosítjuk – fűzte hozzá Nagy István.

A miniszter kitért arra is, hogy a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) széleskörű tájékoztató tevékenységet végez a Nemzeti Biodiverzitás Stratégia végrehajtásával kapcsolatban, segíti a természetvédelmi szempontok ágazati politikákba való integrációját, különös tekintettel az uniós fejlesztési forrásokból megvalósuló programokra. A WWF úttörő szerepet játszik a legmagasabb biodiverzitású hazai erdőállományok nyilvántartásában, a feltáró munka tudományos módszertani hátterének megalapozásában és a nemzeti természeti erdőkincseink széleskörű bemutatásában. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME) folytatott együttműködésünk keretében a minisztérium és a szervezet rendszeresen megosztja egymással a védett fajok előfordulására és veszélyeztető tényezőire vonatkozó adatokat. Ennek is köszönhető, hogy Magyarország európai uniós jelentési kötelezettségét a madárvédelmi irányelv végrehajtásáról magas színvonalon tudja teljesíteni az állami természetvédelem – húzta alá a tárcavezető.

A miniszter kitért arra is, hogy az Országos Erdészeti Egyesület Magyarország egyik legrégebbi és az erdész társadalom legnagyobb szakmai, zöld civil szervezete. Az OEE a támogatást a környezeti nevelési, ismeretterjesztési, szemléletformálási, valamint erdőkkel kapcsolatos nyilvántartási feladatokra fordítja. A szervezet mindezek mellett különös figyelmet szentel a fenntartható és természetközeli erdőgazdálkodásra is – emelte ki Nagy István.

 

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címkék:
környezetvédelem, mezőgazdaság, agrárgazdaság, támogatás, gazdaság, erdészet, nagy istván, mezőgazdasági piac, magyar madártani és természetvédelmi egyesület, magyar természetvédők szövetsége, országos erdészeti egyesület, civil szervezetek, wwf,