Regionálisan és nemzetközileg is előremutatóak a MATE képzései

Agro Napló2023. november 20. 12:53

A MATE sajtótájékoztatóján szó esett a növényvédelmi drónpilótaképzésről, a mezőgazdasági mérnöki alapképzés újraindításáról, a kutatás-fejlesztési projektekről és a rizstermesztési tapasztalatokról.

A növényvédelmi drónpilótaképzés folytonossága, valamint a nappali tagozatos mezőgazdasági mérnöki alapképzés idei sikeres újraindulása alapján kijelenthető, hogy Szarvason stabilizálódik az oktatás és a felnőttképzés – hangzott el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem november 17-i sajtótájékoztatóján. Emellett folyamatosak a kutatás-fejlesztési projektek is, így Békés vármegye az öntözésfejlesztésnek és a rizstermesztésnek egyaránt fontos, nemzetközileg elismert tudásbázisa.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem – a vidék népességmegtartó képességének növelése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében – hatékonyan kívánja szolgálni a Békés vármegyében élők és a helyi munkaerőpiac igényeit. Ennek értelmében indította el a közelmúltban a növényvédelmi drónpilótaképzését, idén szeptemberben pedig a nappali munkarendű mezőgazdasági mérnöki alapképzését, valamint folyamatosan fejleszti a felnőttképzést és a szaktanácsadást is – értesült a MATE közleményéből az Agro Napló.

Fotó: MATE

„Az elmúlt időszakban a MATE számos fejlesztéssel bizonyította, hogy Békés vármegyében és azon belül kimondottan Szarvason továbbra is aktív szerepet kíván vállalni mind az oktatás, mind a kutatás terén. Idén januárban például 800 millió forintos infrastrukturális beruházást adtunk át, óriási érdeklődés mellett indítottuk el a növényvédelmi drónpilótaképzést, idén ősszel pedig újra elindult a nappali tagozatos mezőgazdasági mérnöki alapképzés is” – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a november 17-i szarvasi sajtótájékoztatón.

Fotó: MATE

„Szarvas város és a térség fejlődése szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy a helyi felsőoktatási képzés elindult. Az évszázados hagyományokkal rendelkező mezőgazdaságnak ugyanis jól képzett szakemberekre van szüksége, akik számára helyben biztosított az alapszintű képzés és a továbbképzés” – mondta Dankó Béla országgyűlési képviselő. 

Fotó: MATE

„Jelenleg a 4. ipari forradalom korát éljük, melyben a ma gőzgépe a mesterséges intelligencia, elektromos izzója pedig a digitalizáció. Ahogy az élet minden területén, úgy az agráriumban is jelen van az MI és a digitális fejlődés, amihez elengedhetetlenek az újszerű képzések és a társadalmi-gazdasági összefogás” – emelte ki beszédében Dr. Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főispánja.

Fotó: MATE

„Európai tendencia, hogy az oktatás és a kutatás kézen fogva jár. A MATE fejlesztéseivel lehetőség adódik arra, hogy a két terület aktívan támogassa egymást Szarvason is és jelentős tudományos eredmények születhessenek. Többek között az Egyetemnek köszönhetően biztosak vagyunk abban, hogy Szarvasnak van jövőképe” – mutatott rá Babák Mihály, Szarvas város polgármestere.

 

(Forrás: MATE)

Címkék:
növénytermesztés, agrárgazdaság, szántóföld, gazdaság, szántóföldi növénytermesztés, mezőgazdasági mérnök, mezőgazdasági piac, magyar agrár- és élettudományi egyetem (mate), drónpilóta, rizstermesztés,