Kiemelt figyelmet fordít az Agrárminisztérium a baromfiágazatra

Agro Napló2023. október 16. 12:27

Hazánkban jelenleg 550 árutermelő gazdaság termel tojást, amelyek 2022-ben mintegy 2,4 milliárd tojást állítottak elő – mondta Nagy István a Tojás Világnapja alkalmából szervezett konferencián.

A tárcavezető hangsúlyozta, napjainkban azzal kell szembesülnünk, hogy a ma élő ember nem fogadja el a nagyüzemi állattartást, amellyel kapcsolatban olyan álromantika uralkodott el, amit nagyon nehéz legyőzni. Tudományos kutatásokkal azonban bemutatható, hogy állatjóléttel magas komfortfokozat nyújtható. Hozzátette, éppen ezért a problémára összefogással, a tudomány, a tenyésztés és a takarmányozás oldaláról egységes választ kell adni, hiszen az embereket nem lehet megfosztani a legteljesebb értékű fehérjétől – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Nagy István kiemelte, élelmiszerbiztonsági szempontból jelentős előrelépés, hogy a fogyasztók ma már a jól látható, magyar származásra utaló eredetmegjelölés alapján választhatják az itthon termelt árut. A rövid ellátási lánc ugyanis mindannyiunk érdeke, hiszen biztonságos és fenntartható ellátást eredményez.

A miniszter arra emlékeztetett, az agrárkormányzat az elmúlt időszakban folyamatosan támogatta az ágazat fejlődését és versenyképességének megőrzését. Éppen ezért a Vidékfejlesztési Program részeként a teljes baromfiágazat telephely-fejlesztési projektjei közül 596 számára nyújtottunk támogatást, több mint 189 milliárd forint értékben. Hozzátette, szintén a Vidékfejlesztési Programban kétféle állatjóléti támogatási programmal segítjük a szektor szereplőit az állatbetegségekkel szemben.

A tárcavezető kiemelte, továbbra is fontos támogatási formája a tojáságazatnak az étkezési tojást termelő tyúkállományok állatjóléti támogatása, amely prioritásként szerepel a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Tervben. Hozzátette, az étkezési tojótyúkoknál és a tenyészbaromfi állományoknál toxinmentes takarmányozással érdemes a baromfiállományok jólétén javítani. Éppen ezért kapott összesen csaknem 600 baromfitartó 13 milliárd forint összegű támogatást – részletezte a miniszter.

Nagy István felhívta a figyelmet arra is, hogy a 2023-as támogatási időszakra még lehet kérelmeket benyújtani, bár a határidő nagyon közeli, október 15-e. Emellett lesznek beruházási, járványvédelmi, génmegőrzési, illetve állatjóléti támogatások. Ezeknek a céloknak az elérésére a KAP Stratégiai Tervből a mezőgazdasági üzemek fejlesztésére 1,26 milliárd euró, a járványvédelmi elemeket is támogató beruházásokra 20 millió euró áll majd rendelkezésre – tájékoztatott a miniszter.

Fotók: Vermes Tibor, Agrárminisztérium

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címkék:
állattenyésztés, pályázat, élelmiszer, agrárgazdaság, támogatás, tojás, állattartás, baromfi, gazdaság, állatjóléti támogatás, agrárminisztérium, nagy istván, mezőgazdasági piac, haszonállat, tojás világnap,