Így támogatnák a hazai élelmiszeripart

Agro Napló2023. augusztus 14. 12:51

Az élelmiszerszuverenitásunk megerősítését és a magyar termelők támogatását is segíti a Élelmiszeripar Bajnokai Program – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Fotó: Agrárminisztérium

A tárcavezető arról beszélt, a kormányzat az utóbbi években jelentős forrásokat költött élelmiszeripari támogatásokra, amellyel igyekezett fokozni a versenyképességet és lefaragni a több évtizedes nemzetközi hátrányt. Hangsúlyozta, ez a program most új lehetőséget biztosít a magyar élelmiszeripar megerősítésére és új alapokra helyezésére. Ezzel pedig több biztonságos, hazai alapanyagokból előállított, magas minőségű élelmiszerekkel láthatjuk el a lakosságot – fejtette ki a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta, a kezdeményezés további célja egy olyan élelmiszerláncot lefedő integráció létrehozása, amivel a termelés és az élelmiszerellátás biztonságát hosszú távon is garantálni tudjuk. A program így a gazdálkodókat is támogatja – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

Hozzátette, a program további lehetőségeket biztosíthat arra, hogy a kistermelők biztonságosan és versenyképesen tudjanak élelmiszert előállítani. Így tudjuk erősíteni a hazai élelmiszeripar szuverenitását. Magyarország sikere a gazdálkodók és az  eredményes magyar vállalkozások, illetve vállalatok működéséből mérhető, ezért van szükség arra, hogy az élelmiszeriparban is legyenek olyan kiemelt, nemzeti szereplők, vagyis bajnokok, akik a világpiacon is helytállnak majd – fejtette ki a miniszter. A tárcavezető a programtól a hazai importfüggőség csökkentését és az exportképesség fokozását várja.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címkék:
mezőgazdaság, élelmiszeripar, agrárgazdaság, export, gazdaság, versenyképesség, agrárminisztérium, nagy istván, mezőgazdasági piac, kistermelő, élelmiszeripar bajnokai program,