Varga Mihály: a gyorsfagyasztott zöldségek és gyümölcsök piacán Karcag lesz Európa központja

Agro Napló2023. június 7. 10:29

Köszönhető mindez annak, hogy kapacitásbővítő beruházást valósított meg az AgroSprint Zrt. a városban – jelentette ki a pénzügyminiszter a cég új gyorsfagyasztó üzemének keddi átadásán.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Varga Mihály kiemelte: a kormány mindig is hitt abban, hogy azokat kell támogatni, akik lehetőséget látnak ott, ahol mások a problémákat veszik észre. Az AgroSprint Zrt. eddigi működésével és több mint három évtizedes fejlődésével igazolja: megfelel ennek az elvnek – tette hozzá.

A magyar családok élelmiszerellátása nem függhet a külpiacoktól, az ország kitettségének csökkentését célozva a kormány kiemelten segíti új élelmiszeripari gyártókapacitások létrehozását – mondta, jelezve: a mintegy 12 milliárd forintból megvalósult karcagi beruházás nem csupán a várost és a térséget, de a hazai ágazat egészét erősíti – értesült a közleményből az Agro Napló.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a háború, a szankciók és a történelmi mértékű aszály tavaly nehéz helyzetbe hozták a mezőgazdaságot, ezért a jövő évi költségvetésben jelentős forrásokat szánnak vízgazdálkodásra. A büdzséről szólva a tárcavezető kifejtette: az garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A javaslat szerint a költségvetési hiány 2024-ben 2,9 százalékra csökken, az államadósság szintje a GDP 66,7 százalékára, míg az infláció 6 százalékra mérséklődik, a gazdasági növekedés pedig visszatér a 4 százalék körüli fenntartható szintre – mondta. A cél világos: fegyelmezett, takarékos gazdálkodással megóvni az elért eredményeket – fogalmazott Varga Mihály.

Fülöp Gábor, az AgroSprint Zrt. alapító-tulajdonosa az eseményen arról beszélt: a 14 hónap alatt megvalósult fejlesztéshez a Nemzeti Befektetési Ügynökség 4,8 milliárd forint támogatást, míg az OTP Bank 4,5 milliárd hitelt adott, a hiányzó összeget önerőből finanszírozták.

A most átadott beruházás eredményeként mára összesen 70 ezer tonna késztermék előállítására képes a vállalat, az új, 9500 négyzetméteres karcagi üzem 15 féle zöldség és gyümölcs feldolgozására alkalmas, technológiája automatizált. Ehhez 6000 négyzetméteren 20 ezer tonna mélyhűtő-kapacitást is létrehoztak. Mindemellett több kiszolgáló létesítményt, így egy új biológiai szennyvíztisztitó üzemet is építettek – jegyezte meg kitérve arra is, hogy a cég mára Európa legnagyobb fagyasztott csemegekukorica-előállító vállalatává nőtte ki magát, egyben megerősítette vezető pozícióját a hazai hűtőipari vállalkozások között.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az AgroSprint Zrt. tavaly 23,21 millárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 16,109 milliárd forint után. A társaság adózott eredménye 2022-ben 3,242 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 2,354 milliárd forint.

(Forrás: MTI)

Címkék:
növénytermesztés, gyümölcs, zöldség, agrárgazdaság, technológia, gazdaság, kapacitásbővítés, mezőgazdasági piac, élelmiszerellátás, pénzügyminisztérium (pm), varga mihály, karcag, agrosprint zrt., gyorsfagyasztott, fülöp gábor,