Népszerű volt idén is az Országos Syngenta Borverseny

Agro Napló2023. március 10. 09:06

Idén 501 nevezés érkezett a XX. Országos Syngenta Borversenyre, amelyen a Béres Szőlőbirtok és Pincészet, Maróti Attila, a Maul Zsolt Premium Winery és a Szentpéteri Borpince borai lettek a nyertesek.

SynVino-díjasok

„Az Országos Syngenta Borverseny nemcsak cégünk, hanem a borászati szakma számára is meghatározó jelentőségű esemény. Emiatt is nagy örömmel tölt el minket, hogy két év kényszerszünet után ismét, immár huszadik alkalommal rendeztük meg a nagyszabású versenyt. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen nagy számú, összesen 501 nevezés érkezett az ország valamennyi borvidékéről a jubileumi borversenyre”, hangsúlyozta Eric Thomas. A Syngenta Duna Régiójának növényvédelmi marketingvezetője ismertette: az idei borverseny bírálói 262 fehér-, 166 vörösbort, 53 rozét, 10 pezsgőt, 8 gyöngyözőbort és két sillert minősítettek. A 2022-es évjáratból 216 nevezés érkezett.

„Növényvédelmi szempontból a tavalyi évjárat a szélsőségek éve volt. Borvidékenként, de azon belül akár dűlőnként változó volt a szőlőbetegségek szerepe. Az év jelentős részét jellemző aszály miatt a kórokozók csak lokálisan egy-egy helyen okoztak jelentősebb problémát. A szeptemberi csapadéknak köszönhetően azonban a szürkepenész okozott jelentős kártételt az ország szinte egész területén. Természetesen ez a növényvédelem szempontjából kedvező helyzet nem több, mint évjárati sajátosság, és továbbra is számolnunk kell a szőlőt veszélyeztető betegségek megjelenésével”, mondta Eric Thomas az elmúlt év termesztési tapasztalataival kapcsolatban.

Eric Thomas

Mindenképpen ígéretesek a 2022-es évjáratú borok, annak ellenére, hogy a súlyos aszály miatt sok volt a bizonytalanság a termesztés sikerességében. Az illatos szőlőfajták – Irsai Olivér, Cserszegi Fűszeres, Muskotály – esetében kifejezetten jó évjárat lett a 2022-es, és sok helyen a kékszőlők is minőségi termést hoztak. A 28 aranyérmük is jelzi, hogy a nehézségek ellenére minőséget képviselnek az évjárat borai. A korábbi évjáratokból érkező „versenyzőkkel” együtt rendkívül kiegyenlített, erős mezőnyt alkottak a jubileumi borversenyen, így nem volt könnyű dolga a zsűrinek, értékelt Nyitrainé Dr. Sárdy Diána.

Nyitrainé Dr. Sárdy Diána

 MATE Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója, a zsűri elnöke kifejtette: „a hazai szőlőtermesztésben folyamatos a fejlődés. Az elmúlt évtizedekben számos európai fajtát honosítottak meg a szőlészek Magyarországon, ilyen újabb fajta például a Syrah. Az éghajlati változások következtében a Kárpát-medence mikroklímája egyre inkább dél-európai termesztési viszonyokhoz kezd hasonulni, ez nemcsak lehetőségeket, de kihívásokat is tartogat a szakma számára. Ide tartozik egyebek mellett a magasabb alkoholtartalom kezelése a szüret megfelelő időpontjának megválasztásával, amely most már minden évben fejtörést okozhat a szőlészeknek-borászoknak.”

A jubileumi borverseny díjátadó gáláján a kategóriagyőzteseknek járó SynVino-díjat kapott a Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. 2017-es Béres Tokaji Hatputtonyos Aszúja, Maróti Attila 2022-es Zenitje, a Maul Zsolt Premium Winery 2018-as Dávid cuvée-je, valamint a Szentpéteri Borpince 2022-es Nero Rosé Válogatása. Nagyarany elismerést vett át a Cerazus Hun-Kert Kft. (Cabernet Franc, 2018), a Fitomark-94 Kft. (Tokaji Hatputtonyos Aszú, 2004), a Sauska Borászat Villány (Cuvée 7 Villány, 2018), a Schieber Borászat (L'aura Cuvée, 2019), valamint a Tolcsva-Bor Kft.- Sajgó Pincészet (Tokaji Hatputtonyos Aszú, 2013). Rajtuk kívül 114 arany, 312 ezüst és 6 bronz minősítéssel jutalmazta a borászokat a zsűri.

Nagyarany díjazottak Eredmények:

SynVino-díj:

Pincészet/termelő

Név

Évjárat

Borvidék

Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft.

Béres Tokaji Aszú Hatputtonyos

2017

Tokaji

Maróti Attila

Zenit

2022

Mátrai

Maul Zsolt Premium Winery

Dávid

2018

Villányi

Szentpéteri Borpince

Nero Rosé Válogatás

2022

Kunsági

 

Nagyarany:

Pincészet/termelő

Név

Évjárat

Borvidék

Cerazus Hun-Kert Kft.

Cabernet Franc

2018

Móri

Fitomark-94 Kft.

Tokaji Hatputtonyos Aszú

2004

Tokaji

Sauska Borászat Villány

Cuvée 7 Villány

2018

Villányi

Schieber Borászat

L'aura Cuvée

2019

Szekszárdi

Tolcsva-Bor Kft. - Sajgó Pincészet

Tokaji Hatputtonyos Aszú

2013

Tokaji

Arany:

Pincészet/termelő

Név

Évjárat

Borvidék

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

Nemere

2021

Balatonboglári

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

Zöld

2022

Balatonboglári

Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet

Balatonbor

2022

Balatonboglári

Garamvári Szőlőbirtok

Garamvári Syrah

2019

Balatonboglári

PapPincészet

Olaszrizling

2022

Balatonboglári

Rádpuszta Szőlőbirtok

Balatonboglár Rádi Szőlő Olaszrizling

2021

Balatonboglári

Ikon Pincészet

Genezis

2018

Balatonboglári

Balogh Pincészet

Gyöngy Irsai Olivér Gyöngyöző Bor

2022

Balatonfelvidéki

Egri Korona Borház

Egri Merlot Selection

2017

Egri

Ostoros Családi Pincészet

Egri Cabernet Sauvignon

2021

Egri

Ostoros Családi Pincészet

Soltész Egri Chardonnay

2021

Egri

Ostoros Családi Pincészet

Királyleányka

2022

Egri

Szuromi Családi Birtok

Merlot Hordóválogatás

2018

Egri

Szuromi Családi Birtok

Egri Kékfrankos Superior Hordóválogatás

2018

Egri

Varga Pincészet Kft.

Aranymetszés Debrői Hárslevelű

2020

Egri

Agárdi Csóbor Pincészet

Agárdi Démon

2019

Etyek-Budai

Csóbor Pincészet

Cabernet Franc

2019

Etyek-Budai

Törley Pezsgőpincészet

Hungária Grand Cuvée

Etyek-Budai

Csanádi Szőlőbirtok

Cserszegi Fűszeres

2022

Hajós-bajai

Koch Borászat

Koch Prémium Cserszegi Fűszeres

2022

Hajós-bajai

Koch Borászat

Koch Selection Irsai Olivér

2022

Hajós-bajai

Frittmann Testvérek Kft.

Olívia Cuvée

2022

Kunsági

Frittmann Testvérek Kft.

Cserszegi Fűszeres

2022

Kunsági

Gál Szőlőbirtok és Pincészet

Gál Anna Róza Gyöngyözőbor

2022

Kunsági

Gedeon Birtok

Cuvée Pezsgő

Kunsági

Gedeon Birtok

Rajnai Rizling

2022

Kunsági

Gedeon Birtok

Kövidinka

2022

Kunsági

Kökény Benő

Rajnai Rizling

2021

Kunsági

Royalsekt Zrt.

Szovjetszkoje Igrisztoje Pezsgő

Kunsági

Szentpéteri Borpince

Cabernet Franc Premium Rosé

2022

Kunsági

Maróti Attila

Kékfrankos

2021

Mátrai

Maróti Attila

Olaszrizling

2022

Mátrai

Maróti Attila

Olaszrizling

2021

Mátrai

Maróti Attila

Gyöngyöző

2022

Mátrai

Solybor Kft.

Riesling

2020

Mátrai

Bernáth Pince

Ezerjó

2022

Móri

Geszler Családi Pincészet

Móri Ezerjó

2022

Móri

Geszler Családi Pincészet

Móri Irsai Olivér

2022

Móri

Geszler Családi Pincészet

Móri Zenit

2022

Móri

Paulus Molnár Borház Kft

Paulus Generosa Extra Dry

2021

Móri

Paulus Molnár Borház Kft

Paulus Grand Cuvée

2019

Móri

Hilltop Neszmély Zrt.

Prémium Neszmélyi Chardonnay

2020

Neszmélyi

Hilltop Neszmély Zrt.

Kamocsay Prémium Ihlet Cuvée

2021

Neszmélyi

Kősziklás Borászat Kft.

Olaszrizling

2022

Neszmélyi

Kősziklás Borászat Kft.

Furmint

2020

Neszmélyi

Szőllősi Pincészet Kft.

Magnus Cuvée

2021

Neszmélyi

Hangyál Pincészet

Pannonhalmi Gemini

2021

Pannonhalmi

Pécsinger Szőlőbirtok

Pannonhalmi Red Bíró

2021

Pannonhalmi

Pécsinger Szőlőbirtok

Pannonhalmi Olaszrizling

2022

Pannonhalmi

Éberhardt György

Cabernet Sauvignon

2017

Pécsi

Bogdán Birtok

Nagy-Somlói Juhfark Elixír

2015

Somlói

Bogdán Birtok

Nagy-Somlói Prestige Juhfark

2019

Somlói

Kancellár Birtok Kft.

Nagy-Somlói Juhfark

2019

Somlói

Tornai Pincészet

Aranyhegy Juhfark

2020

Somlói

Tornai Pincészet

Grófi Hárslevelű

2019

Somlói

Szalay Borászat

Zöld Veltelini

2022

Soproni

Bodri Pincészet

Bodri Szekszárdi Vörös Cuvée "Optimus"

2020

Szekszárdi

Fritz Birtok

Két-Dudás

2018

Szekszárdi

Ifj. Márkvárt János

Bikavér

2018

Szekszárdi

Ifj. Márkvárt János

Syrah

2020

Szekszárdi

Lajvér Borbirtok

Lajver Merlot Selection

2016

Szekszárdi

Mészáros Borház Kft.

Grandiózus Malbec

2020

Szekszárdi

Misóczki Pince

Cabernet Sauvignon

2020

Szekszárdi

Prantner Pince

Cabernet Sauvignon

2019

Szekszárdi

Prantner Pince

Merlot

2019

Szekszárdi

Schieber Borászat

Karma Syrah

2020

Szekszárdi

Schieber Borászat

Tabu Cabernet Sauvignon

2017

Szekszárdi

Schieber Borászat

Patina Merlot

2019

Szekszárdi

Schieber Borászat

Tabu Merlot

2019

Szekszárdi

Takler Pince

Szenta-hegyi

2018

Szekszárdi

Takler Pince

Primarius Syrah

2018

Szekszárdi

Tringa Kft.

Cabernet Franc

2019

Szekszárdi

Tringa Kft.

Merlot

2018

Szekszárdi

Babits Borászati Kft.

Babits Tokaji Aszú Hatputtonyos

2019

Tokaji

Babits Borászati Kft.

Babits Tokaji Hárslevelű

2021

Tokaji

Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft.

Béres Tokaji Naparany Cuvée

2019

Tokaji

Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft.

Béres Tokaji Lőcse Furmint

2017

Tokaji

Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft.

Béres Tokaji Magita Cuvée Késői Szüret

2019

Tokaji

Chateau Grand Bari

Muskotály

2022

Tokaji

Csubák Családi Pincészet

Tokaji Aszú Hatputtonyos

2019

Tokaji

Fitomark-94 Kft.

Tokaji Sárgamuskotály

2021

Tokaji

Fitomark-94 Kft.

Tokaji Száraz Szamorodni

2017

Tokaji

Fitomark-94 Kft.

Tokaji Ötputtonyos Aszú

2017

Tokaji

Grand Tokaj Zrt.

Grand Tokaji Tokaji Late Harvest

2021

Tokaji

Patricius Borház Zrt.

Tokaji Késői Szüret "Katinka"

2021

Tokaji

Royal Tokaji Borászat

Royal Tokaji Aszú Ötputtonyos

2017

Tokaji

Sauska Tokaj

Extra Dry

Tokaji

Tokajicum Borház

Szamorodni

2019

Tokaji

Tolcsva-Bor Kft. - Sajgó Pincészet

Tokay Szomorodni Édes

2020

Tokaji

Tolcsva-Bor Kft. - Sajgó Pincészet

Tokaji Szamorodni Száraz

2018

Tokaji

Tolcsva-Bor Kft. - Sajgó Pincészet

Tokaji Furmint Száraz

2018

Tokaji

Tomolik Pincészet

Rizling Cuvée

2022

Tolnai

Bock Pince

Magnifico

2017

Villányi

Bock Pince

Syrah Extrém

2020

Villányi

Bock Pince

Libra

2017

Villányi

Bock Pince

Villányi Franc Essencia

2018

Villányi

Gere Tamás és Zsolt

Merlot Válogatás

2017

Villányi

Günzer Családi Birtok

Günzer Chardonnay

2020

Villányi

Günzer Családi Birtok

Günzer Ördögárok

2017

Villányi

Günzer Tamás Pincészete

Mont Blanc

2022

Villányi

Günzer Tamás Pincészete

Rosé

2022

Villányi

Koch Borászat

Koch Revans Villány Superpremium Franc

2018

Villányi

Koch Csaba

Villányi Franc

2017

Villányi

Koch Csaba

Csanád Cuvée

2016

Villányi

Koch Csaba

Villányi Cabernet Franc Classicus

2018

Villányi

Koch Csaba

Franciamódi Cuvée

2017

Villányi

Kvassay Levente Pincészete

Kvassay Sangiovese

2020

Villányi

Kvassay Levente Pincészete

Kvassay Portugieser

2022

Villányi

Maul Zsolt Pemium Winery

Lator

2019

Villányi

Maul Zsolt Pemium Winery

Hedonista

2019

Villányi

Maul Zsolt Pemium Winery

Dániel

2018

Villányi

Sauska Borászat Villány

Cuvée 11

2019

Villányi

Szende Pince

Merlot Selection "Múzsa"

2018

Villányi

Vylyan Vinum Kft.

Vylyan Premium Merlot

2020

Villányi

Címkék:
syngenta, országos syngenta borverseny, szőlő, növénytermesztés, agrárgazdaság, gazdaság, szántóföldi növénytermesztés, béres szőlőbirtok és pincészet, maróti attila, maul zsolt, premium winery, szentpéteri borpince, nyitrainé sárdy diána,