Az árstop kivezetését kéri a NAK, a gazdák és az élelmiszergyártók

Agro Napló2023. február 6. 11:09

Az első élelmiszerár-stop egy éve, 2022. február 1-jén lépett életbe. Az ágazat meghatározó szereplői szerint a felborult európai uniós piaci környezetben az ársapkák kivezetése segítené az agráriumot.

Az agrárium Magyarország stratégiai ágazata, a hazai élelmiszergyártás kiemelten fontos, ami a koronavírus-járvány alatt is bebizonyosodott. A jelenlegi megborult egyensúlyú európai uniós piacon pedig különösen nagy jelentősége van annak, hogy a hazai beszállítók megőrizhessék pozícióikat, versenyképességüket. Ismert, hogy az ársapka nem piaci, hanem szociális intézkedés, ugyanakkor sajnos az elmúlt időszakban a hazai ágazati érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat indult el az élelmiszerkereskedelem terén. Egyrészt több szegmensben az import erősödik a hazai előállítók rovására, másrészt a kereskedők és a hazai beszállítók közt a korábbi években kiépült együttműködés, bizalmi kapcsolat gyengül.

A kereskedők az árstop egy éve alatt jelentős nagyságrendű árengedményt közvetítettek a családok számára a vonatkozó jogszabályok alapján. Ugyanakkor az ársapkák kivezetésével a kiskereskedelemben elhárulna egy akadály az elől is – mivel mára már a kereskedőknek jelentős veszteségeket jelent, ami az egész ágazatba begyűrűzik –, hogy (az árstop előtti időszakhoz hasonlóan) tudjanak szélesebb körben akciókat, árengedményeket biztosítani. Az ársapka kivezetésével megszűnnének a kedvezőtlen hatásokat kiváltó piactorzító folyamatok, amelyek megszűnése kedvező lehet a fogyasztók számára is.

Minden magyar vásárlónak érdeke, hogy ne nőjön az importnak való kitettség, ugyanis az a hazai élelmiszer-önellátottságot is veszélyezteti. A hatósági árszabályozás rövid távon kedvező a fogyasztóknak, azonban hosszú távon áruhiányt generál, torzítja a piacot és veszélyezteti a belföldi termékpályák fenntartható és kiszámítható működését – értesült a közleményből az Agro Napló.

A magyar agrárium, élelmiszeripar, illetve -kereskedelem szempontjából indokolt az árstop megszüntetése. Kivezetése esetén a kereskedők együtt fognak dolgozni a hazai beszállítóikkal azon, hogy a vásárlók összességében kedvezőbb árú és a fogyasztói igényeknek megfelelő mennyiségű magyar termékhez jussanak.

A fenti, közös álláspontot kiadó szervezetek:

ÁFEOSZ-COOP Szövetség, Baromfi Termék Tanács, Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Hússzövetség, Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács, Országos Kereskedelmi Szövetség, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

(Forrás: NAK)

Címkék:
mezőgazdaság, élelmiszer, élelmiszeripar, agrárgazdaság, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak), piac, gazdaság, import, mezőgazdasági piac, ársapka, élelmiszerár-stop, árengedmény, árszabályozás, áruhiány,