Újfajta húskészítmények fejlesztésébe kezdenek Debrecenben

Agro Napló2023. február 3. 10:55

Egészséges, életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények kidolgozásába kezd a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel.

Jelentették be a három éves projekt nyitórendezvényén csütörtökön. Az új termékek között a tervek szerint lesz funkcionális, érlelt szalámi és chorizo-típusú szárazkolbász időseknek, sonkakészítmények gyerekeknek, grillkolbászok időseknek és középkorúaknak, illetve speciális baromfisonkák aktív korúaknak és testtudatos fogyasztóknak – értesült a közleményből az Agro Napló.

A csaknem 766 millió forintos fejlesztéshez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) pályázatán több mint 526,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. Ebből, mintegy 239 millió forint önerő ráfordítása mellett olyan termékeket dolgoznak ki, amelyek a hazai és a nemzetközi élelmiszerpiacon is példa nélküliek – hangsúlyozták.

Kiss Attila tudományos főmunkatárs, a projekt szakmai vezetője azt mondta, az élelmiszer-kereskedelemben és fogyasztásában egyre inkább előtérbe kerül az egészségvédelem, a megelőzés, megnőtt a fogyasztók érdeklődése a magas hozzáadott értékű termékek iránt. A fokozottan pozitív biológiai hatású élelmiszerek tartós piaci sikerének kulcsa, ha a termékek tényleges élettani előnyöket biztosítanak, kiváló ízhatásúak és innovatív, költséghatékony technológiákkal állíthatók elő.

Hozzátette: különösen a húsiparban nagyon csekély azon termékek száma, melyek tényleges élettani hatását hitelt érdemlően, tudományos igényességgel igazolták, pedig az igény erre erőteljes.

A projekt ezen a téren is hiánypótlónak és unikálisnak tekinthető, hiszen nemzetközileg is újnak számító in vitro emésztési modellrendszerrel és humánklinikai vizsgálattal is igazolni fogják a legígéretesebb új termékváltozatok fiziológiai előnyeit – mondta. Az új termékekben alkalmazott, előnyös élettani hatású komponensek fokozott biohasznosulásának megvalósítása érdekében egyedi prebiotikum-kombinációkat fejlesztenek ki új biotechnológiai eljárással – magyarázta a szakember.

Az új termékeket ipari körülmények között a Gulyás és Társa Kft. fogja tesztelni és gyártani. Gulyás János ügyvezető, konzorciumvezető az MTI-nek elmondta: cégük 51 munkavállalót foglalkoztató családi vállalkozás. Tavalyi árbevételük 2,5 milliárd forint volt, idén 3 milliárdos forgalomra számítanak. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Kft. adózott eredménye a 2020-as 106,2 millió forintról tavaly 156,6 millió forint fölé nőtt.

(Forrás: MTI)

Címkék:
állattenyésztés, debreceni egyetem, élelmiszer, agrárgazdaság, baromfi, gazdaság, húsipar, mezőgazdasági piac, haszonállat, sonka, szalámi, kolbász, gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program, baromfisonka, kiss attila, biohasznosulás,