Műtrágyahiánytól is tartanak a kertészetek

Agro Napló2022. szeptember 7. 10:30

Az EU szankciós politikája a műtrágyakínálatra is hat, a gázválság fokozódásával hiány alakulhat ki – olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közleményében.

A szervezet honlapján Gubacsi Zoltán alelnök részletezte a kertészetek előtt álló kihívásokat. A kertészeti műtrágyákra már most is legalább 2-3 hónapot kell várni, az áruk pedig a többszörösére nőtt egy év alatt. Az energiadrágulás ugyancsak nehezíti a termelők helyzetét, és aki most köt szerződést áramra, az még termálvizes fűtés birtokában is veszteséggel számolhat. A vetőmag, a palánta, a növényvédőszer ára szintén jelentősen, csaknem 50 százalékkal emelkedett idén, és a munkaerő 15-20 százalékos drágulását ugyancsak ki kell gazdálkodni – írták.

A szakértő a magasabb megélhetési költségek miatt a kereslet csökkenésére is számít, de a termelés jelentős visszaesésére egyelőre nem. A csökkenés mértéke attól függhet, hogy a konzervgyárak és a hűtőipari cégek milyen ajánlatokat adnak a termelőknek. Hozzátette, hogy a feldolgozók maguk is gondban vannak az energiaárak miatt – értesült a közleményből az Agro Napló.

A zöldségek árai most még nem tartalmazzák a magas előállítási költségeket, az új árakat nehéz lesz meghatározni. A helyzet Európában másutt is nehéz, Hollandiában például már most sokkal nagyobb gondot okoznak az energiaárak, mint Magyarországon, de a spanyol és az olasz termelők szintén visszafogták a kibocsátásukat. Belföldön a következő év lehet kritikus a kertészetek, főleg a kisebbek számára – olvasható a FruitVeb összefoglalójában.

(Forrás: MTI)

Címkék:
növénytermesztés, műtrágya, kertészet, zöldség, agrárgazdaság, gazdaság, európai unió, mezőgazdasági piac, ukrajnai háború, energiaválság, szankció, fruitveb magyar zöldség-gyümölcs szakmaközi szervezet és terméktanács, gázválság, gubacsi zoltán,