Megint csökken a csapadék

Agro Napló2022. augusztus 26. 14:15

A hét első felében folytatódott a záporos, zivataros időjárás sokfelé csökkentve számottevő mértékben az aszályt, ugyanakkor vannak területek az országban, ahol az elmúlt napokban is alig esett.

A mostani csapadék nyári kapás növényeinken már nem sokat segít, de a legelők állapotán még javít, és az őszi érésű gyümölcsök termése is nőni fog a nedvesség hatására, valamint a repce vetésére is azokon a területeken van esély, ahol augusztus második felében esik néhány tíz milliméter. Erre az előttünk álló napokban kevesebb helyen van kilátás, mint az elmúlt egy hétben, mától csökken a csapadékhajlam, inkább csak elszórt záporokra, zivatarokra lehet számítani – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat agrometeorológiai jelentésében, amelyet az Agro Napló is megkapott.

A mögöttünk álló egy hétben egy hullámzó frontrendszer, majd az arról leszakadt önálló légörvény hatására jelentős, az idei nyáron eddig nem tapasztalt mennyiségű csapadék hullott nagy területen az országban. Az elmúlt tíz napban hazánk nagy részén 20-70 mm esett, de a Felső-Tisza vidékét, Debrecen illetve Balmazújváros térségét valamint Mohács és Pécs környékét elkerülte a számottevő csapadék, arrafelé 5 mm sem hullott (1. ábra). A talajok felszín közeli része a legtöbb helyen alaposan átnedvesedett (2. ábra), a 20 centiméternél mélyebb rétegekbe viszont már kevesebb helyen jutott a nedvességből (3. ábra), a fél méternél mélyebb réteg pedig továbbra is országszerte kritikusan száraz (4. ábra). Az aszály területi kiterjedése és mértéke egyaránt jelentősen csökkent az elmúlt egy hétben, de Baranya megyében, a Tiszántúlon, a Jászságban és attól nyugatra még mindig nagy területen tapasztalható nagyfokú vagy súlyos aszály (5. ábra).

1. ábra: 10 napos csapadékösszeg 2022. augusztus 24-ig (mm)

2. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj felső 20 cm-es rétegében 2022. augusztus 24-én (%)

3. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj felső fél méteres rétegében 2022. augusztus 24-én (%)

4. ábra: Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékában a talaj 50-100 cm-es rétegében 2022. augusztus 24-én (%)

5. ábra: Nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszint 2022. augusztus 24-én
 

A hullámzó frontrendszer hatására az elmúlt egy hétben gyakran alakultak ki nagy területi különbségek a hőmérsékletben az egyes országrészek között (6. ábra). Nyugaton múlt csütörtökön elérte tetőfokát a forróság, majd pénteken arrafelé már csökkent a hőség, a középső és délkeleti országrészben viszont még 40 fok közelébe melegedett a levegő, majd szombatra a nagy meleg északkeletre szorult vissza. Vasárnap országszerte jelentősen lehűlt az idő, a lehűlés azonban keleten csak átmeneti volt, ott a hét első felében ismét 30 fok közelébe melegedett a levegő, míg a Dunántúlon csak szerdán emelkedett ismét 25 fok fölé a hőmérséklet.

6. ábra: Maximum hőmérsékletek 2022. augusztus 20-án (Celsius fok)

A napraforgó és a kukorica is az érés fenológiai fázisában jár. Az állapot nagyon vegyes képet mutat: nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, viszonylag jól fejlett táblákat látni, bár ott is sokat romlott a helyzet júliusban és augusztusban. Keleten azonban az öntözés nélkül termesztett növények megrekedtek a fejlődésben, az állományok siralmas képet mutatnak az aszály miatt. Alig-alig látni zöld kukorica állományt csövekkel. Jellemzőek a fejlődésben elmaradt, alacsony, elszáradt, felsült, cső nélküli táblák, a menthetetlen táblákat sokfelé lesilózták. A napraforgó állapota nem ennyire kiábrándító, legalább kis tányérok mindenhol vannak. Borsodban, Köröm térségében még részben zöld a kukorica, de a táblák gyengék, jelentősen el vannak maradva a fejlődésben, egy-egy kis vagy közepes cső van a növényeken (7. ábra). A napraforgó itt derékig ér, kis tányérokkal (8. ábra). Hajdúböszörmény térségében, ahol július végén egy komoly zápor öntözött (50-60 mm), a többi területhez képest fejlett a kukorica, miközben Debrecen felé továbbhaladva Békés megye felé szinte végig kiégett állományokat látni. Békéscsaba térségében a napraforgó combig érő, tenyérnyi fejekkel, az elszáradt kukoricában pedig csak néhol lehet egy-két apró csövet találni. A napokban lehullott csapadék sokfelé életmentő: még annak a kukoricának is számít, amely legalább részben zöld; a repce vetéséhez a magágyat is sokfelé elő lehet készíteni; az őszi érésű gyümölcseink esélyt kaptak a termés növekedésére; és a kiszáradt, kiégett legelők is újrazöldülhetnek.

7. ábra: Kukorica Köröm térségében (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) 2022. augusztus 22-én (fotó: Kovács Attila)

8. ábra: Napraforgó Köröm (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) térségében 2022. augusztus 22-én (fotó: Kovács Attila)

A legfrissebb NDVI vegetációs index térképeinken az augusztus első dekádjára vonatkozó állapotot láthatjuk. Az index értéke ebben az időszakban állandó kultúráinkban, erdeinkben és a nyári növények esetében fokozatosan csökkenni szokott. Az előző időszakhoz képest a változást mutató térképen ez a tendencia látszik is, azonban érdemes tovább vizsgálódni! Ugyanis az anomália térkép csaknem az egész országot vörösben mutatja, a legnagyobb az eltérés az Alföldön. Ez azt jelenti, hogy az ilyenkor szokásosnál drasztikusan kevesebb a növényi zöld tömeg, igen súlyos volt az aszály. Kivételt képez a délnyugati, nyugati országrész kis területe, azt a vidéket kevésbé sújtotta a szárazság. Az aszály jelei a látható tartományban készült műholdképeken is szembetűnőek. A 9. ábrán Berettyóújfalu térségéről 2020, 2021 és 2022. augusztus közepén készült felvételeket helyeztünk egymás alá, és igen látványos a legalsó, idén készült képen a zöld tömeg szinte teljes hiánya.

9. ábra: 2020, 2021 és 2022. augusztus közepén látható tartományban készült műholdfelvételek Berettyóújfalu térségéről

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1270 és 1440 foknap között alakulnak (10. ábra). A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek többnyire 50-110 foknappal haladják meg a  sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 60-120 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál és az ilyenkor szokásosnál körülbelül egy héttel korábban következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidülnek a fázisok a kényszerérés miatt.

10. ábra: Kukoricára vonatkozó, április 1-től számított hőösszeg 2022. augusztus 24-én

Kukoricára vonatkozó agrogramot[*] Békéscsaba és Miskolc térségére vonatkozóan mutatunk be (11. és 12. ábra). Késve kezdődött a kukorica vetése az idén. Az április az átlagosnál hűvösebben alakult, és a talajok hőmérséklete csak lassan, a szokásosnál később érte el tartósan a 10 fokos küszöbértéket. Csapadék áprilisban több hullámban is érkezett, de a rekord száraz évkezdet után erre óriási szükség is volt. Május nagy részében csak nagy területi változékonysággal kialakuló záporok öntözték a friss vetést, így az ország jelentős részén a növény számára az optimálisnál jóval kevesebb csapadék hullott, és nagy területen kritikusan szárazzá vált a talaj felszín közeli rétege, ahonnan a kukorica ekkor a nedvességet gyűjtötte. A hónap utolsó hetében a déli, délnyugati országrészben, majd június első dekádjában nyugaton, északnyugaton esett nagyobb mennyiség, miközben keleten tovább száradtak a talajok. A június további része csak délnyugatra hozott komolyabb esőket, az ország nagyobb része szárazon maradt. Júliusban és augusztusban is folytatódott a csapadék egyenetlen eloszlása, szinte csak záporos csapadék hullott, a Dunántúl nyugati részén is egyre kevesebb, keleten viszont alig. A kritikusnak számító címerhányás időszakában csak az ország nyugati, mintegy ötödrészén állt rendelkezésre elegendő nedvesség a kukorica számára. Keleten sokfelé egyáltalán nem képződtek csövek a növényeken, már júliusban lesilózták a táblák egy részét. A szárazság augusztus első felében is folytatódott, a szemképződés fázisában is jelentősen alatta maradt a csapadék mennyisége az optimálisnak, az aszály a nyugati országrész egyre nagyobb részére terjedt ki. A Tiszántúlon a növények május közepétől, a Dunántúlon június közepétől – július elejétől szenvedtek a vízhiánytól. Országos, jelentős csapadék augusztus 20. körül érkezett, de az sem egyenletesen, viszont ez a csapadék már csak kevés helyen segített a növényeken. A hőmérséklet áprilisban gyakran alakult alacsonyan a kukorica igényeihez képest, de az átlagosnál kissé melegebb májusban intenzív növekedésnek indult a hőösszeg. Júniusban, júliusban és augusztusban is gyakran volt nyári meleg (amit a kukorica egyébként szeret, ha van nedvesség a talajban), egymást érték a hőhullámok, így a hőösszeg a nyár során az optimális érték körül alakult.

11. ábra: Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2022. augusztus 24-ig (részletes magyarázat a szövegben)
 
12. ábra: Kukoricára vonatkozó agrogram Miskolc térségére 2022. augusztus 24-ig (részletes magyarázat a szövegben)

A hét végéig meleg, nyári időre van kilátás elszórt záporokkal, zivatarokkal, majd a jövő hét első felében kissé visszaesik a hőmérséklet, de a csapadékhajlam nem növekszik. Pénteken és szombaton főként a Dunántúlon és az északi országrészben alakulhatnak ki záporok, zivatarok, majd vasárnap és hétfőn a Dunától keletre is megnő ennek az esélye. Kedden és szerdán kicsi a csapadék valószínűsége. Így a következő egy hétben az ország nagy részén a talajok nedvességvesztése lesz a jellemző a jelenlegi állapothoz képest. A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csak zivatarok közelében erősödhet meg átmenetileg. A hőmérséklet csúcsértéke a hét végéig a naposabb keleti területeken 30 fok fölött várható, míg a nyugati országrészben 25-28 fok között alakul. Hétfőtől keleten is visszaesik néhány fokkal a hőmérséklet, és ott is kevéssel 30 fok alatti maximumok lesznek jellemzőek. A hajnali lehűlés az északkeleti tájakon lesz erősebb, arrafelé 15 fok alá hűl reggelente a levegő, míg máshol 15-20 fok valószínű.

Kövesse napról-napra az agrometeorológiai elemzéseket az Agro Napló főoldalán: www.agronaplo.hu!

(Forrás: OMSZ)

[*] A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).

Címkék:
kukorica, napraforgó, növénytermesztés, repce, talaj, aszály, agrárgazdaság, gazdaság, csapadék, agrometeorológia, szántóföldi növénytermesztés, mezőgazdasági piac, szél, országos meteorológiai szolgálat (omsz),