Eddig alacsony a bejelentési arány az állatok antibiotikum fogyasztásáról

Agro Napló
Fontos lépéseket tesznek az antibiotikumok okszerű használatának előmozdításában. Már megkezdődtek az ehhez kapcsolódó állatorvosi képzések, illetve a bejelentési rendszer is kezd kialakult.

Még 2021-ben jelent meg a Magyar Közlönyben a 27/2021 (VIII. 11.) AM rendelet, ami a 128/2009. (X. 6.) FVM rendeletet módosította. Ez alapján az állatorvosok 2024. január 1. után majd csak megfelelő végzettség birtokában adhatják ki a megrendelőket a vényköteles állatgyógyászati készítményekre, amit igazolni szükséges. A végzettség megszerzését támogató első képzések szervezése és lebonyolítása tavasszal már megkezdődött.

A témához kapcsolódik, hogy 2022. március közepével elérkezett az élelmiszertermelő állatoknál felhasznált antibiotikumokról szóló jelentések leadásának első határideje is, ami szintén jelentős lépés az antimikrobiális rezisztencia csökkentésének irányában. Ezentúl az érintett állatorvosoknak minden hónap 15-éig kell adatot szolgáltatni az előző havi használatról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Ügyfélprofil Rendszeren keresztül. Az országos főállatorvos felhívta az érintettek figyelmét, hogy a Nébih előzetes adatai alapján az első időszakokban még alacsony volt a jelentési arány a szarvasmarha, baromfi és sertés nagylétszámú telepek vonatkozásában. A telepi jó gyakorlatok kialakítása és alkalmazása az állattartók számára is kiemelt fontosságú, ezért kéri a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, hogy a gazdák működjenek együtt az állatorvosokkal – értesült a NAK közleményéből az Agro Napló.

Bővebb információ a Nébih honlapján lévő tájékoztatóban, valamint az állatgyógyászati termékekről szóló portálon található.

(Forrás: NAK)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tovább javult a madárinfluenza-helyzet

Tovább javult a madárinfluenza-helyzet

Február 1-jétől több megye korlátozás alatt nem álló területein enyhítések várhatók a vizes élőhelyek közelében található telepekre vonatkozó betelepí...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. október 8. 15:02