Emelkedhet a gabonafélék ára az ukrajnai háború miatt

Agro Napló2022. február 28. 10:44

Az orosz-ukrán háborús helyzetben a cél továbbra is a mezőgazdasági termeléshez, az állattartáshoz és az élelmiszer-előállításhoz szükséges feltételek biztosítása – közölte Nagy István.

 

Az agártárca vezetője elmondta, hogy a hazai élelmiszer-ellátást jelentősen nem befolyásoló kereskedelmet folytatunk Ukrajnával, ezért az ott kialakult háborús helyzet miatt ellátási nehézségekkel nem kell számolni. Kifejtette, Ukrajnából például lenmagot, cirokmagot, mézet és takarmányt importálunk. A miniszter kiemelte, a háború közvetett hatásaként azonban számolni lehet például a gabonafélék árának világpiaci emelkedésével, ami Magyarországra is begyűrűzhet – értesült az Agro Napló.

Az agrárminiszter arról is beszélt, hogy a tárca figyelemmel kíséri az egyes agrárágazatokat (például a vetőmag-előállítást és forgalmazást, vagy a takarmányozást) érintő hosszabb távú hatásokat, a lehetséges közvetett problémákat folyamatosan vizsgálja. „A szakmai szövetségektől kérjük, hogy amennyiben bármilyen nehézséget, problémát tapasztalnak, jelezzék felénk. Természetesen indokolt esetben – ahogy az a korábbi nehéz helyzetekben is történt – haladéktalanul megtesszük a szükséges lépéseket” – tette hozzá.

Fotó: Facebook/Nagy István

Nagy István emlékeztetett, hogy a magyar élelmiszer-termelés kapcsán már többször is bebizonyosodott, hogy erős, stabil ágazat, képes sikeresen venni az akadályokat. Az elmúlt években a kormány milliárdokat fordított a magyar agrárium fejlesztésére, többek között ez is hozzájárul ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a biztonságos és folyamatos élelmiszer-ellátást hazánkban.

 

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címkék:
takarmány, növénytermesztés, agrárium, agrárgazdaság, gazdaság, gabonafélék, import, ukrajna, agrárágazat, agrárminisztérium, nagy istván, mezőgazdasági piac, lenmag, méz, mezőgazdasági termelés, cirokmag,