A Gyulahús Kft. 49 százalékát értékesítené a tulajdonos önkormányzat

Agro Napló2021. szeptember 20. 10:27

Jelentős fejlesztésre készül a Gyulahús Kft., a beruházáshoz szükséges forrás előteremtése érdekében azonban szükség van szakmai vagy pénzügyi partner bevonására és a tulajdoni hányad maximum 49 százalékának értékesítésére – tette közzé Görgényi Ernő polgármester.

A városvezető arról tájékoztatott, hogy a napokban a képviselő-testület zárt ülésen tárgyalt és a napirendjéről legutóbbi Facebook-bejegyzésében írt részleteket. Közölte: a gyulai húsüzemben az elmúlt 30 évben nem volt épületfelújítás. Nemrég megnyílt egy pályázati lehetőség nagyvállalatok számára, amelyen 5 milliárd forint nyerhető el.

A jelenleg két telephelyen működő Gyulahús Kft. 13 milliárd forintos fejlesztést tervez, új szárazáru üzemet építene fel a jelenlegi Kétegyházi úti telephelyen. "Ezt az ágazat többi szereplőjének tervezett nagyberuházásai is indokolttá teszik" - jegyzi meg a polgármester, tartalmazza az MTI ismertetése.

A pályázaton elnyerhető támogatás mellett azonban szükség van még mintegy 8 milliárd forint önerő biztosítására.

A helyi képviselő-testület elvi támogatását adta ahhoz, hogy a Gyulahús Kft. új szárazáru üzemének felépítése érdekében pályázatot nyújtson be a cég, és szakmai vagy pénzügyi befektetőt vonjon be a hiányzó önerő biztosításához - írta Görgényi Ernő.

"A tőkebevonás érdekében nyílt, nyilvánosan meghirdetett, transzparens eljárást fogunk lefolytatni" - húzta alá, hozzátéve, hogy a cég maximum 49 százalékát hirdetik meg.

Elsősorban magyar befektetőt várnak, ám feltételeket is támasztanak: a termelés Gyulán marad; a gyulai kolbász és a gyulai májas termékek gyártása folyamatos lesz; nem lehet minőségromlás; a védjegyek az önkormányzat tulajdonában maradnak; a menedzsmentet érintő döntésekhez a képviselő-testület felhatalmazása szükséges.

Görgényi Ernő beszámolt egy külső szakértő által készített véleményről, miszerint ha az új üzem felépülne a jelenleg használaton kívüli vágóhíd helyén, akkor 2200 tonnáról négyezer tonnára nőne az éves termelési kapacitás, hatékonyabbá válna a gyártás, csökkennének az energetikai, szállítási és logisztikai költségek költségek, megszűnne a biztonsági kockázat. (A jelenlegi szárazáru üzem - ahol 3,3 tonna ammóniát tárolnak a hűtéshez - a város központjához közel, lakóházas övezetben, óvodához, iskolához valamint a helyi rendőrséghez közel helyezkedik el.)

A befektető bevonására kiírandó nyilvános felhívás tervezetét a következő, nyilvános testületi ülésre állítják össze.

A Gyulai Húskombinát utódját, a Gyulahús Kft.-t 2013-ban alapították, minden évben nyereséges volt, amelynek jelentős részét - az alapítás óta mintegy 1,5 milliárd forintot - fejlesztésre fordítottak, az évek során számos korszerű gépet szereztek be - emlékeztet a polgármester.

A Gyulahús Kft. 2019-ben mintegy nettó 6,8 milliárdos árbevételt ért el, ami 2020-ban a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 7,66 milliárdra nőtt. Adózott eredménye 213 millióról 392 millió forintra nőtt – olvasható az összefoglalóban.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, élelmiszeripar, beruházás, agrárgazdaság, állattartás, gazdaság, húsipar, mezőgazdasági piac, haszonállat, gyulahús kft.,