2024. június 17. hétfő Laura, Alida

Jelentősen nőtt a hungarikum-pályázat keretösszege

Agro Napló
Mintegy egymilliárd forint támogatást nyerhettek el az idén a hungarikum-pályázatokon résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított – mondta az agrárminiszter szeptember második felében a Zala megyei Reziben.
Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István sajtótájékoztatón beszélt arról – tájékoztatott a kormany.hu –, hogy az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 millió forintot pedig egyedi támogatásokra fordítanak. A többletforrásnak köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást, többek között civil szervezetek, önkormányzatok, közművelődési intézmények, egyházi jogi személyek, külhoni szervezetek.

A tárcavezető úgy fogalmazott: a hungarikumok és nemzeti értékek olyan eszmei és erkölcsi hátteret jelentenek, amelyek összekötik a magyar embereket, bárhol is legyenek a világban. "Megalapozzák nemzeti öntudatunkat, hagyománytisztelő és hagyományszerető létünket, hozzájárulnak történelmi emlékezetünkhöz" – tette hozzá.

Elmondta, amióta nyolc éve hatályba lépett az erről szóló törvény, folyamatos a hungarikumok, nemzeti értékek azonosítása, gyűjtése és dokumentálása. Az értékgyűjtésnek köszönhetően immár 75 hungarikumot és 175 kiemelkedő nemzeti értéket, továbbá több mint tízezer nemzeti értéket tartanak nyilván, a külhoni nemzetrészek értéktáraiban pedig 360 érték található.

Nagy István kifejtette: 2013 júliusa és 2019 decembere közötti időszakban a hazai és a külhoni értékgyűjtés támogatására kiírt nyolc nyílt és egy meghívásos pályázaton mintegy 1,8 milliárd forintot ítéltek oda a hungarikumok gyűjtésére, kutatására, népszerűsítésére és megőrzésére. Ennek eredményeként több mint ezer nyertes magyarországi, illetve határon túli magyar pályázónak biztosítottak forrást a terveik megvalósításához.

Jelezte: az évről-évre emelkedő támogatási igényt mutatja, hogy az elmúlt években a pályázati felület - a rendelkezésre álló keretösszeg duplájánál - alig néhány óra alatt lezárt, idén pedig a nyitás utáni egy percben már egymilliárd forint támogatási igény érkezett be.

A most megítélt többletforrást a kormány a következő években is beépíti a központi költségvetésbe, hozzájárulva ezzel a nemzeti identitást és összetartozást erősítő rendezvények, kiadványok, marketingtevékenységek megvalósulásához, a belföldi turizmust, a turisztikai attrakciók erősítését, ezáltal a gazdaság újraindítását, fejlesztését segítve - ismertette a miniszter.

Nagy István elmondta azt is, hogy a pályázati támogatás segítségével valósult meg Reziben tavaly a sajtótájékoztatónak is helyet adó, bemutató- és rendezvénytérként is használt Pajtamúzeum. Idén pedig a szőlő- és gyümölcsfeldolgozás hagyományait bemutató épület készülhet el, ahol a helyi családok, közösségek az általuk megtermelt szőlőt, gyümölcsöt tudják gépekkel feldolgozni.

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos arról beszélt, hogy hungarikumokként nem csupán a kiváló magyar élelmiszerekre hívják fel a figyelmet, hanem a világörökségi helyszínekre, vagy a kedvenceinkre, mint a puli, a kuvasz, a szőregi rózsatő.

"Úgy erősíthetjük meg a magyar gazdaságot, ha felhívjuk a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket magyar emberek hoztak létre" - mondta. Az értékmentéskor és az értékőrzéskor azonban nem arról van szó, hogy "milyen volt egykor a magyar, hanem hogy hagyományait megélve milyen most, és milyen lehetne" - fogalmazott V. Németh Zsolt.

Kitért rá, hogy az idén a divatra, mint hagyományra is kiírtak pályázatot, mert az egykori viseletekre nem úgy kell tekinteni, mint régi korok termékére, amelyeknek múzeumokban van a helye. Idén 37 pályázó összesen 15 millió forintot nyert, hogy bemutathassa, miként jelenik meg ma az egykori formavilág, díszítmény vagy nyersanyag, s mindezeket jövőre a Budai Várban, a Mesterségek ünnepén láthatja a közönség – hívta fel a figyelmet a miniszteri biztos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?