Gyorsítja a támogatások kifizetését az agrártárca

Agro Napló2020. március 26. 10:54

A következő három hónapban 122 milliárd forint kifizetésére számíthatnak a magyar mezőgazdasági termelők a tavalyi kérelmeikhez kapcsolódóan – közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető hozzáfűzte: a támogatásokat kezelő Magyar Államkincstár (MÁK) a kifizetések meggyorsításával is hozzá kíván járulni a koronavírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez.

Nagy István arra emlékeztetett – az Agro Naplóhoz küldött minisztériumi tájékoztatás szerint –, hogy idáig a múlt évi kérelmekhez kapcsolódóan a területalapú közvetlen támogatások és az átmeneti nemzeti támogatások keretében már összesen 347 milliárd forint jogos támogatáshoz jutottak hozzá a termelők. Az adminisztratív és helyszíni ellenőrzések lezárultát követően lehetőség nyílt az egyes jogcímeket érintően a végfizetés előkészítésére.

Ismertette: a szükséges kontrollfolyamatok lezárását követően a MÁK megkezdi a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében működő területhez kötött jogcímek – mint például agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást segítő támogatás – kifizetését, már március 26-án, az agrár-környezetgazdálkodás jogcímen csaknem 7300 ügyfélnél 8,76 milliárd forint összegben történik meg a kifizetés. Április elejétől a közvetlen támogatások utalására is lehet számítani. Ennek keretében a területalapú támogatást, a zöldítést, vagy a termeléshez kötött támogatásokat folyósítják folyamatosan.

A tárcavezető hangsúlyozta, az államkincstár által adott tájékoztatás alapján nem fogalmazódott meg technikai vagy egyéb, a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre visszavezethető nehézség, ami a kifizetéseket hátráltatná, illetve ellehetetlenítené. Kifejtette: a gazdálkodókat érintő nehézségek mérséklése érdekében alapvető cél, hogy a jogosult termelők minél előbb hozzájussanak az őket megillető támogatáshoz. 

A miniszter kiemelte: a június végig tartó időszakban összesen 122,5 milliárd forint kifizetésére lehet számítani. A tervek szerint a legtöbben áprilisban és májusban kapják majd meg az átutalásokat. Hiszen a teljes hátralevő keret 66 százalékát, mintegy 67 milliárd forintot áprilisban, míg 25 százalékát pedig, mintegy 30 milliárd forintot májusban tervezik kifizetni. 

Az Agrárminisztérium (AM) minden olyan lépést megtesz, amely hozzájárul a gazdálkodók pénzügyi likviditásának biztosításához – mutatott rá Nagy István.

Az m1 televízió Nagy Istvánnal készült interjúját megnézheti ide katintva!

Címkék:
vidékfejlesztési program, mezőgazdaság, agrártámogatás, agrárgazdaság, gazdaság, magyar államkincstár, agrárminisztérium, nagy istván, mezőgazdasági piac, koronavírus, gazdasági válság, kifizetés, közvetlen támogatás,