Podcast beszélgetés a koronavírus-járvány kapcsán az élelmiszerellátásról

Agro Napló2020. március 25. 08:45

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közzétette Győrffy Balázsnak, a NAK elnökének és Éder Tamásnak, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége elnökének podcast beszélgetését a koronavírus-járvány élelmiszer-ellátásra gyakorolt hatásáról. 

A beszélgetés során többek között elhangzott, hogy két hullámban zajlott le az eddig példa nélküli „vásárlási láz”. A koronavírus hazai megjelenését követően először a hosszan eltartható termékekből (például: liszt, olaj, tészta, cukor, UHT-tej) vásárolt be a lakosság nagyobb mennyiséget, majd – az iskolák bezárásának hírére – a hús iránt nőtt meg a kereslet. A fogyasztók magatartása bizonyos szempontból természetes emberi reakcióként értékelhető, de sokan irreálisan nagy mennyiségben halmoztak fel élelmiszert.

A hús esetében tapasztalt fokozott kereslet részben az értékesítési csatornák átrendeződéséből adódott. A közétkeztetés helyett a háztartásoknak lett szüksége húsra, amit a kiskereskedelemből szerezhetnek be. Erre az üzletek – érthető okokból – nem tudtak egyik napról a másikra felkészülni.

A hazai agráriumnak nem a lakosság ellátása, hanem az exportpiacok megtartása jelenti a kihívást. Amennyiben a kivitelre szánt termékek eladhatatlanná válnának a magyar piacon is, az problémát jelentene az egész agráriumnak. Ezért, és az inputanyag- illetve alapanyag-ellátás miatt is létfontosságú az áruszállítás fenntartása. Az egyes terméknél a kereslet növekedéséből adódó áremelkedés hamar lecseng majd, és arra sem kell számítani, hogy a forint-euró árfolyam változása miatt drágulnának az élelmiszerek.

Újra megerősítették a NAK vezető tisztségviselői azt is, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a koronavírus nem terjed élelmiszerekkel. Továbbá az élelmiszeripari vállalatok komoly biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Persze emellett a dolgozói létszámnak biztosítottnak kell lennie a szokásos termeléshez, az üzemek működést – szükség esetén – ugyanakkor a rendvédelmi, honvédelmi szervek fenntartják.

Az eddig külföldön dolgozó, most kényszerűségből hazatérő szakembereket felszívhatják a hazai cégek, ma már magasabb fizetést tudnak kínálni nekik, mint néhány évvel ezelőtt. Húsvétra rendelkezésre áll majd minden ilyenkor keresett élelmiszer (sonka, tojás).

Minden válság lehetőség is egyben mutattak rá a köztestületet képviselők. Hozzátéve: a mostani helyzet rávilágított arra, hogy az élelmiszeripar stratégiai ágazat. Ezért fontos, hogy „békeidőben” is magyar termékeket vásároljanak a fogyasztók, támogatva ezzel a hazai élelmiszeripari vállalkozásokat. A NAK várja az ágazat szereplőitől az észrevételeket, problémákat, hogy az információkat szintetizálva megfogalmazhassa javaslatait a kormányzat számára – olvasható az összefoglalóban. (A videó Győrffy Balázs NAK-elnök Youtube csatornáján érhető el.)

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak), gazdaság, felelős élelmiszergyártók szövetsége (fész), mezőgazdasági piac, koronavírus, podcast, győrffy balázs, éder tamás,