A kihívásokkal lépést kell tartania az agrárszakképzésnek

Agro Napló
A modern kor kihívásaira is választ adó iskolarendszer hozzásegíti a diákokat ahhoz, hogy szakmailag ki tudjanak teljesedni, és a megszerzett tudással biztos megélhetést teremtsenek maguknak és családjuknak, ezért az agrárszakképzésnek is meg kell felelnie az említett követelményeknek  – hangoztatta az agrárszakképzésben tanuló diákok előtt Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a Bábolnai Gazdanapokon.
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

Az AM tájékoztatása szerint a rendezvény szakmai napját felkereső diákok és tanáraik előtt tartott beszédében Farkas Sándor hangsúlyozta: fontos, hogy egy olyan, folyamatos fejlődést biztosító iskolarendszer épüljön, amelyben a tanulók és a tanárok is megtalálják számításaikat, amelyek biztos alapokat nyújthatnak egy sikeres élethez. Az Agrárminisztériumnak ebben a folyamatban, mint az országban a második legnagyobb intézményfenntartónak, óriási a felelőssége van. A szaktárca intézményeiben tanul ugyanis az agrárszakképzésben résztvevő tanulók mintegy 70 százaléka. Itt idén több mint 7300 első éves fiatal kezdi meg tanulmányait.

Az államtitkár kiemelte: Magyarország sikerének záloga a vidék megerősödése. Ez csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárium által kínált képzéseket és életpályákat. Elkerülhetetlen ugyanis a generációváltás az ágazatban, és ebben a folyamatban szükség van mind a tanulók, mind pedig a pályakezdők erejére és tudására. Az agrárképzések során elsajátítható ismeretek a vidék megtartó erejét szolgálják, csak így biztosítható a jövő generációinak helyben történő boldogulása – hívta fel a figyelmet Farkas Sándor.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária/AM

A magas szintű szakképzés nem csak a mezőgazdaság, hanem Magyarország jövője szempontjából is meghatározó – fogalmazott a miniszterhelyettes. Mint mondta: olyan szakképzésre van szükség, amely képes válaszolni a társadalmi és gazdasági kihívásokra és amelynek legfontosabb kompetenciája a teljesítmény mellett a versenyképes tudás. Olyan intézményrendszerben gondolkodik a tárca, amely képes ösztönözni az intézmények és vállalkozások kutatási-fejlesztési tevékenységét, és amely támogatja az innovációt – olvasható a tájékoztatásban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?