Segít a köztartozásmentesség megőrzésében a NAV

Agro Napló
A NAV új szolgáltatásként előzetes értesítést küld azoknak, akik a november 25-i állapot szerint már nem felelnek meg a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek, ami lehetőséget ad nekik arra, hogy még időben pótolják a mulasztást.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mindig a hónap utolsó napja szerinti állapotot veszi figyelembe, amikor azt vizsgálja, hogy az adóalany megfelel-e a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek és a tárgyhónapot követő hónap 10-én frissíti adatbázisát.

Az adóhatóság új szolgáltatásával az adatbázisban szereplő adózókat segíti azzal, hogy annak, aki a rendelkezésére álló adatok szerint már nem felelne meg a jogszabályi feltételeknek, erről a Cégkapun vagy a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY) tárhelyen keresztül, elektronikusan előzetes értesítést küld  - tette közzé az adóhivatal a honlapján.

Az adózóknak a tárgyhónap utolsó napjáig - jelen esetben november 30-áig - kell pótolniuk az előzetes értesítésben megjelölt hiányosságokat, valamint teljesíteniük a tárgyhónapban esedékes további adókötelezettségeiket.

Ha az adózó időközben már rendezte mulasztását (például tartozását befizette, bevallását benyújtotta), nincs további teendője, a levelet tárgytalannak tekintheti.

A NAV szerint gyakran előfordul, hogy az adózók kisebb mulasztás, jellemzően kisebb összegű, néhány ezer forintos, elsősorban figyelmetlenségből adódó folyószámla-rendezési problémák miatt kerülnek ki az adatbázisból. Ennek következménye pedig számos kellemetlenség lehet, hiszen a mulasztás pótlása után leghamarabb a következő havi adatbázis-frissítéssel kerülhetnek vissza. Ez leginkább az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) bejelentésre kötelezett adózóknak fontos, hiszen, aki szerepel az adatbázisban, és megfelel a feltételeknek, mentesül a biztosítéknyújtási kötelezettség alól - írja az adóhatóság.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A NAV méltányos a vállalkozókkal

A NAV méltányos a vállalkozókkal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) méltányos a vállalkozókkal, mivel ha a közterhek megfizetése nehézséget okoz, a cégek kérhetik az adóelőleg összegé...

Lejárt az online próbaidő

Lejárt az online próbaidő

Az adóellenőrök megkezdték azoknak a társaságoknak a vizsgálatát, amelyek továbbra sem tudják magas üzembiztonsággal, valós időben eljuttatni számlaad...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!