Rengeteg ételt mentett meg tavaly az Élelmiszerbank Egyesület

Agro Napló
Csaknem 400 kamionnyi, 9300 tonnányi, 5,2 milliárd forint összértékű ételt mentett meg a kidobástól a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tavaly, ezzel több mint 300 ezer rászorulónak tudott segíteni – közölte az MTI.

A szervezet szerint az ételfelesleg mennyisége Magyarországon közel 2 millió tonna, és ebből 80-100 ezer tonnát lehetne megmenteni. A tavalyi 9300 tonna a korábbi eredmény csaknem kétszerese. A megmentett élelmiszerek nagyon változatos képet mutatnak: pékáru, zöldség-gyümölcs, tejtermék és húsáru egyaránt megtalálható a nélkülözőknek átadott csomagokban. Az ételekkel az egyesület 350 partnerszervezetén keresztül több mint 300 ezer rászorulót segít. A kedvezményezettek elsődlegesen szegény gyermekek és családok, de nagy számban érnek el időseket, fogyatékkal élő embereket, hajléktalanokat és más hátrányos helyzetű csoportokat is. Azt kívánják elérni, hogy rövid távon minden élelmiszeripari szereplő jótékony célra ajánlja fel a feleslegét, ezzel biztosítva a felelős működést.

Cseh Balázs, az egyesület elnöke azt mondta, bíznak benne, hogy idén is folytatni tudják a jelentős növekedést, és ebben azok a vállalatok is a segítségükre lesznek, amelyek eddig még nem csatlakoztak a programjukhoz. Nagyon hálásak minden céges partnerüknek, amely étellel, anyagilag vagy szolgáltatással támogatja a munkájukat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02