2024. május 7. kedd Gizella

Szolidáris gazdálkodásra és közösség által támogatott mezőgazdaságra lehet pályázni

Agro Napló
Megjelent a VP6-16.9.1-17 Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság című felhívás – írja a palyazatihirek.eu portál. A felhívás keretein belül két célterületre lehet pályázni; egyrészt lehetséges a szolidáris gazdálkodás támogatása, vagyis hátrányos helyzetű csoportok bevonása a mezőgazdasági termelésbe, másrészt a közösség által támogatott gazdálkodás, vagyis a termelők és fogyasztók közti együttműködés támogatása.

A támogatási kérelmeket legalább két tagból álló konzorciumként lehet benyújtani, melyben az egyik tag mezőgazdasági termelő. Az 1. célterület esetén a másik tag a hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó intézmény, a 2. célterület esetében pedig az ilyen tevékenységgel foglalkozó nonprofit szervezet is lehet. A pályázatok benyújtási határideje 2017. június 2-től 2017. július 4-ig tart, az elnyerhető támogatás akár 80.000 eurónak megfelelő forintösszeg is lehet. 

Az 1. célterület, a szolidáris gazdálkodás célja, hogy a mezőgazdasági termelésbe való bevonás által a társadalmi felelősségvállalás tudatosítását erősítse tudásátadás és tapasztalatszerzés által. A 2. célterület, a közösség által támogatott mezőgazdaság keretében a hátrányos helyzetű csoportok integrációján túli cél az ilyen módon előállított termékek és a fogyasztók önszerveződő csoportosulásának szervezése. 

A pályázaton legalább két tagból álló konzorciumként lehet indulni, az egyik tagnak mezőgazdasági termelőnek kell lennie, vagyis az előző évi árbevételének legalább 50%-ának mezőgazdasági termelésből kell származnia. Legalább egy további tagnak meg kell felelnie az alábbi elvárásoknak:

  • 1. célterület esetén: a bevonandó célcsoport speciális szükségleteit szolgáló intézmény
  • 2. célterület esetén: a bevonandó célcsoport speciális szükségleteit szolgáló intézmény, valamint a fogyasztókat tömörítő, vagy fenntartható élelmiszertermeléssel és közösség által támogatott mezőgazdasággal kapcsolatos szemléletformálást végző, referenciával rendelkező non-profit szervezet.

A pályázatban kötelezően megvalósítandó legalább egy mezőgazdasági vállalkozás és egy meghatározott célcsoport tagjainak bevonásán alapuló, több éves tematikus együttműködés kialakítása, az együttműködés szervezése és megvalósítása, az alábbi célterületi bontás valamelyike szerint:

  • 1. célterület: A célcsoport tagjainak a mezőgazdasági termelők által végzett termelésbe történő bevonásához szükséges tevékenységek.
  • 2. célterület: A célcsoport bevonásával előállított mezőgazdasági termékek közösség által támogatott mezőgazdasági tevékenység keretében történő értékesítése, illetve annak szervezése.

A támogatási kérelmek benyújtására 2017. június 2-től 2019. június 7-ig van lehetőség, az első határnap 2017. július 4. 

Az igényelhető támogatás a projekthez közvetlenül kapcsolódó tevékenységek esetében maximum 25.000 eurónak megfelelő forintösszeg 90%-os támogatási intenzitással. A projekthez közvetetten kapcsolódó tevékenységekre maximum 80.000 eurónak megfelelő támogatás igényelhető, a Közép-Magyarországi régióban 50%-os, ezen kívül 60%-os támogatási intenzitással.

A pályázati felhívás itt található!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!