Fókuszban Csongrád megye – 2. rész: gazdaság, beruházás, turizmus

Agro Napló
A KSH online kiadványt jelentetett meg Fókuszban a megyék címmel, melynek segítségével a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról tájékozódhatnak az érdeklődők. Az Agro Napló ebből a kiadványból szemezget 20 héten keresztül. A tizennegyedik rész fókuszában Csongrád megye gazdasági helyzete és turizmusa áll.

Gazdasági szervezetek

  • 2016. június végén 78,2 ezer Csongrád megyei székhelyű gazdasági szervezetet tartottak nyilván, 870-nel többet, mint egy évvel korábban.
  • A gazdasági szervezetek döntő többségét (92%) kitevő vállalkozásokon belül a társas vállalkozások száma 2,4%-kal csökkent, míg az önálló vállalkozóké 2,2%-kal emelkedett.
  • A 15,9 ezer társas vállalkozás 69%-a korlátolt felelősségű, 26%-a betéti társaság volt. A részvénytársaságok a társas vállalkozásokon belül mindössze 1,2%-ot jelentettek.
  • A társas vállalkozások közül 4,0 ezernek a kereskedelem volt a főtevékenysége, de a tudományos és műszaki tevékenység területen is 2,7 ezer társas vállalkozást regisztráltak.
  • A társas vállalkozások 90%-a 10 fő alatti létszámmal rendelkezett, ezzel szemben 250 fős, vagy azt meghaladó létszámú társas vállalkozás 30 volt a megyében.

Beruházás

  • Csongrád megyében a megfigyelt megyei székhelyű szervezetek 2016 első félévében 35 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg, ami összehasonlító áron számítva 17%-kal maradt el az egy évvel korábbitól.
  • A fejlesztési kiadások legnagyobb hányada, 39%-a az iparba áramlott. Az iparon belül a feldolgozóiparban költöttek jelentősebb összegeket beruházásokra. A félév során az ipar beruházási ráfordításainak 72%-át ebben az ágazatban használták fel. Az ipar mellett még a szállítás, raktározás (18%) képviselt jelentősebb részarányt.
  • A beruházások legnagyobb részét, 47%-át építkezésekre, 39%-át gépekre és berendezésekre, 11%-át pedig járművekre fordították. A gépeknek és berendezéseknek 54%-a, a járműveknek pedig 97%-a importból származott.
  • Az egy lakosra jutó beruházási teljesítményérték 87 ezer forintot ért el, amely az országos átlag 57%-a.

Turizmus

  • 2016. január-június között 121,1 ezer vendég 244,7 ezer vendégéjszakára szállt meg a megye kereskedelmi szálláshelyein. Mind a vendégek mind az általuk eltöltött vendégéjszakák száma emelkedett 12, illetve 10%-kal.
  • A vendégek döntő többsége (69%) belföldről érkezett, körükben a vendégforgalom és az eltöltött vendégéjszakák száma egyaránt 11%-kal bővült. Ezzel egyidőben a külföldi vendégforgalom hasonló mértékben, 13%-kal, illetve 9,2%-kal emelkedett. A külföldi vendégek többsége (58%) a két szomszédos országból – Szerbiából és Romániából –, valamint Németországból érkezett.
  • A megyében működő kereskedelmi szálláshelyek 2016. I. félévi bruttó bevétele 3290 millió forint volt, ez 18%-kal magasabb, mint az egy évvel korábbi. A bevételek 54%-a származott a szállásdíjakból. Egy vendégéjszaka átlagosan bruttó 7259 forintba került, ami az országos átlag 83%-a.
  • Az összes belföldi szállásdíj 24%-át – 267 millió forintot – SZÉP kártyával egyenlítették ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új ásványvízgyár épül Soltvadkerten

Új ásványvízgyár épül Soltvadkerten

Mintegy 400 millió forint európai uniós támogatásból két csarnokkal és új, innovatív eszközökkel bővíti ásványvízgyártó kapacitását a soltvadkerti Pho...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?