2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Bővítené az FM az uniós oltalom alatt álló pálinkák számát

Agro Napló
Magyarországon 8 pálinka áll európai uniós oltalom alatt, a Földművelésügyi Minisztérium arra törekszik, hogy számukat folyamatosan bővítse, hogy minél teljesebb legyen az ország pálinkatérképe - mondta a földművelésügyi miniszter kedden Budapesten az Országházban, az idei pálinka országkóstoló eredményhirdetésén.

azekas Sándor emlékeztetett, hogy a pálinka és törkölypálinka szó használata az Európai Unióban védelmet élvez. Hozzátette, a pálinka - mint hungarikum - érdekében végzett munka egyik formája a Nemzeti Pálinkakiválóság Program meghirdetése, koordinálása, szakmai és fogyasztói körökben hírnevének megalapozása. Ez a miniszter szerint jó kezdeményezés, amelyet az is jelez, hogy a kiválóság választásával együtt tartják az országos pálinka- és törkölypálinka versenyt.

Az országkóstolóra minden eddiginél több termelő, 51 kereskedelmi főzde 327 tétellel nevezett - mondta.

Fazekas Sándor kiemelte: azt már tavaly is lehetett tapasztalni, hogy az alapanyagok jellemzően gazdag ízvilágú, magas élvezeti értékű magyar gyümölcsök, és ez az idén is így volt.

A miniszter elmondta: hosszú és alapos szakmai előkészítés eredményeképpen született meg a pálinkatörvény tavalyi módosítása, amelynek révén a Pálinka Nemzeti Tanács ez év március 30-án köztestületté alakult. A köztestület származás-, minőség és eredetvédelemmel, a pálinka piacra jutásának elősegítésével, illetve a pálinkának mint nemzeti kincsnek a megóvásával foglalkozik.

Gál Péter, az FM eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a tanács az idén először szervezte meg köztestületként az országos pálinkaversenyt és ezzel párhuzamosan a pálinkakiválóságok kiválasztását. A múlt évi tapasztalatokat hasznosítva, a mostani megmérettetés magas színvonalat képviselt - húzta alá. Hozzátette: az idén a múlt évi 107-tel szemben 172 tételt minősítettek pálinkakiválóságnak.

A zsűri Magyarország idei legjobb pálinkájának címét az Árpád és Vadász Pálinkák - Kisrét Manufaktúra Kft. prémium piros vilmoskörte pálinkájának ítélte. A legeredményesebb pálinkafőzdének járó elismerést ebben az évben az Árpád és Vadász Pálinkák - Kisrét Manufaktúra Kft. kapta. Emellett több arany, ezüst és bronz minősítést, valamint 24 champion díjat is odaítélt a zsűri.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még nem késő szüretelni!

Még nem késő szüretelni!

Bár már őszbe hajlik az idő, még mindig nem késő, hogy az ország számos pontján elérhető szedd magad akciók keretében saját magunk szüretelte gyümölcc...

Már javában tart a körteszezon

Már javában tart a körteszezon

A NAK és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint az idén a tavalyi aszályos évnél jobb, de a közepes szintet el nem...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?