Módosult a ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzését támogató felhívás

Agro Napló
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése” című (VP-4-10.2.2-15 kódszámú) felhívás dokumentációja.

A módosítás jelentősebb pontjai a következők:

1. Lecserélésre került a 3.1. fejezet Nem támogatható tevékenységek rész c) pontja az alábbi megfogalmazásra: „Jelen Felhívás keretében nem támogathatók azok a IV/1 megőrzési módú tételek, melyek nem felelnek meg a 3.2. fejezet I.2. a) pontban előírt feltételeknek.”

2. Változott a 3.2 fejezet I/2. pontja az alábbi megfogalmazásra: „Gyümölcsfák (IV/1 megőrzési módú tételek) esetében

a) a tétel legalább egy egyede 2 vegetációs időnek megfelelő, vagy annál idősebb korú és éves növekedési intenzitása a fajra jellemző mértékű.

b) a pályázó a helyszíni ellenőrzés során biztosítsa az ültetvény elhelyezkedését és a táblák megnevezését tartalmazó térképvázlatot, valamint

ba) szabályos térállású ültetvény esetén az [NGBAB_SZAM] azonosítót, vagy a [AZONOSITO] oszlopban közölt saját azonosító szám valamelyikét tartalmazó térképvázlatot vagy táblázatot; a tétel táblán belüli azonosítására alkalmas jelöléssel

bb) szabálytalan térállású ültetvény (heterogén sor- és / vagy tőtávolságra telepített állomány) esetén az [NGBAB_SZAM] azonosítót, vagy a [AZONOSITO] oszlopban közölt saját azonosító számot tartalmazó térképvázlatot a tétel táblán belüli azonosítására alkalmas jelöléssel.”

3. A 3.2 fejezet I/5. pontban az e) és f) pontok esetén a „mintamennyiség” kifejezés lecserélésre került a „mintanagyság” kifejezésre, továbbá a ga) alpontban a támogatási kérelem beadási dátum április 1- május 2-re módosult.

4. A 3.2 fejezet I/5. pontban az i) pont változott az alábbi megfogalmazásra: Fák (IV/1 megőrzési módú tételek) esetében

ia) a kötelezettségvállalás 4. évének végére el kell érni a 2 minta/tétel nagyságot;
ib) a kötelezettségvállalás 4. évének végére a 8. mellékletben részletezett fajtaleírással kell rendelkeznie

5. A 3.2 fejezet I/5. pontban a j) k) l) pontok sorszámozásának frissítése volt szükséges.

6. A 3.2 fejezet II. 2. pontban a szöveg javításra került az alábbi megfogalmazásra:”…. Amennyiben a pótlás, illetve az utószaporítás bejelentése nem történik meg a kiesés bejelentését követő 12 hónapon belül, a támogatást igénylő a kiesett tételre vonatkozó támogatási összegre adott évben nem jogosult.”

7. A 3.2 fejezet VIII. pontban a határidő dátum 04.01-05.02-re módosult.

8. A 3.3.2. fejezet szövegéből az egységes kérelemre utaló részek törlésre kerültek, az új szöveg:

1. A projektek 2016. január 1. és 2020. december 31. (2017-ben támogatási kérelmet benyújtók esetén 2017. január 1-től 2021. december 31) között valósulnak meg. Az 5 éves kötelezettségvállalási időszak kifizetési igénylés benyújtásai évente valósíthatók meg.

2. A támogatást igénylőnek a projekttel kapcsolatosan az utolsó évi kifizetés igénylésére 2020-ban van lehetősége (amennyiben a támogatási kérelmet 2016-ban nyújtotta be). A 2017-ben támogatási kérelmet benyújtók esetében az utolsó kifizetés igénylésére 2021-ben van lehetőség”

9. A 4.3 fejezet 1. pontja törlésre, a számozás kiigazításra, továbbá „a határidők elmulasztása jogvesztő hatályú” kifejezés szintén törlésre került.

10. A 4.3 fejezet 3. pontjában a „fajtára” kifejezés az alábbi megfogalmazásra változott: „fenntartási helyre és fenntartási módhoz tartozó gyűjteményre”.

11. A 4.3 fejezet 4/b) pontja cserélődött az alábbi megfogalmazásra: „IV/1 megőrzési módú fák esetén a NÉBIH igazolását arról, hogy a tétel legalább egy egyede 2 vegetációs időnek megfelelő, vagy annál idősebb korú és éves növekedési intenzitása a fajra jellemző mértékű.”

12. Az 5.1 fejezet I/3. és 4. pontja az alábbi szöveggel frissült:

„3. A kifizetési igénylést évente, elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell benyújtani a Felhívás 3.2./VIII. fejezetében leírt módon.

4. Kifizetési igénylést az nyújthat be, aki támogatói okirattal rendelkezik (kivéve az első éves kifizetési igénylést), támogatási kérelmet nyújtott be, vagy a kötelezettség átadására irányuló kérelemben a kötelezettség átvevőjeként szerepel (kivéve az első éves kifizetési igénylést), de jogerős támogatási döntéssel még nem rendelkezik (pl.: nem elbírált támogatási kérelemmel és kötelezettség átvállalását igazoló kérelemmel rendelkezők, kifogás alatti döntések). Utóbbi két esetben is a valóságnak megfelelően kell a kifizetési igénylést benyújtani.”

13. Az 5.3 fejezetben a támogatás mértéke, összege feltüntetésénél a mértékegységben a /év megjelenítése volt indokolt.

14. A 6. 1/b) pont frissült az alábbi módon: „IV/1 megőrzési módú fa ültetvények esetén a NÉBIH igazolását arról, , hogy a tétel legalább egy egyede 2 vegetációs időnek megfelelő, vagy annál idősebb korú és éves növekedési intenzitása a fajra jellemző mértékű.”

15. A 8. fejezet bővült az új szakmai mellékletek felsorolásával, továbbá ezen szakmai mellékletek csatolásra kerültek:

8. számú melléklet: Fajtatulajdonságok

9. számú melléklet: Űrlap a VP4-10.2.2.-15 pályázati kiírás alapján benyújtható, a fás szárú (IV/1 megőrzési módú) tételek alkalmasságának igazolásához szükséges kérelemhez

10. számú melléklet: Tájékoztató és kitöltési útmutató a fás szárú (IV/1 megőrzési módú) tételek alkalmasságának igazolásához szükséges kérelemhez

11. számú melléklet: Űrlap a pályázat benyújtásához szükséges Növényi Génbanki Tanács által kibocsájtott szakmai vélemény kiadásához

12. számú melléklet: Tájékoztató a Növényi Génbanki Tanács által kiadott szakmai vélemény megkéréséről

13. számú melléklet: Nemzeti Génbanki Adatbázis struktúra

16. A Támogatói Okirat szövege a fenti javítások miatt szintén frissítésre került.

Kapcsolódó pályázat:

VP-4-10.2.2.-15 - Ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és mikroorganizmusok ex situ megőrzése

Forrás: MVH

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megszülettek az első LEADER döntések

Megszülettek az első LEADER döntések

Több mint 350 kérelem támogatásáról született döntés első körben a LEADER Program helyi fejlesztéseket támogató pályázatai esetében – adta hírül a sza...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!