A szamócanemesítők nagy érdeme, hogy szinte évente örvendeztetik meg a termesztőket és a fogyasztókat egyaránt újabb és újabb, a korábbiaknál szebb, nagyobb termőképességű, különleges igényeket kielégítő és számos veszélyes károsítóval szemben ellenálló fajtával. Ennek eredményeként a gyümölcsfajok közül a szamócánál a leggyorsabb a fajtaváltás. Egyedülálló a szamóca a gyümölcsfajok között azzal is, hogy megfelelő telepítési időt választva nincs nem termő éve. A szamócaültetvény élettartama mindössze 1-3 év. Az egyéves termesztés esetén a beruházás megtérülése 10-12 hónap. Ezt a gyors tőkemegtérülést a hűtött, az úgynevezett „frigó” palánta használata teszi lehetővé, mert ebben az esetben a tárolt palánta a kívánt mennyiségben és időben áll rendelkezésre. A vegetációs időszak végén felszedett és tárolt frigó palánták szaporítási rátája magas, ezért az új fajták gyors elszaporítását is lehetővé teszi. A szamócatermesztés a friss piaci értékesítés és hűtőipari felhasználás esetén a legjövedelmezőbb annak ellenére, hogy a betakarítás rendkívül magas kézimunkaerő-szükséglettel jár együtt. A nagy kézimunkaerő-igény ellenére a szamócatermesztés növekvő tendenciát mutat. A felhasználási célok közül a szamócánál a friss fogyasztásra termelt gyümölcs a jövőben is megtartja vezető szerepét. Ennek oka a szamócagyümölcs egyedülálló íze, kiváló étrendi hatása.

A szamócatermesztés világ- és hazai helyzete

Míg más bogyósgyümölcs-faj termesztésének földrajzi elterjedése rendkívül korlátolt, addig a szamóca a sarkkörtől a 66-68. szélességi fokig termeszthető eredményesen. A világ szamócatermesztését az utóbbi négy évtizedben nagyarányú mennyiségi és minőségi fejlődés jellemezte. A szamóca olyan népszerû a fogyasztók körében, hogy árának folyamatos emelkedése a vásárlók által is elfogadott. Növekedésének alapja a termesztés kielégítő jövedelmezősége. Ez részben a terméshozamok emelkedésével, részben a jobb gyümölcsminőséget nyújtó termelési módszerek alkalmazásával, valamint a piacosabb fajták termesztésével magyarázható. A piac elsősorban a kézzel szüretelt friss gyümölcsöt igényli. A fejlett ipari országokban a betakarításhoz szükséges munkaerőt vendégmunkások és diákok biztosítják, a „szedd magad” gyümölcsértékesítési módszer nagyarányú elterjedése ezzel magyarázható. Az utóbbi négy évtizedben a világ szamócatermése több, mint négyszeresére növekedett. A növekedés üteme a 60-as és 70-es években volt kiemelkedően magas. Az USA szamócatermésének közel 2/3-a Kaliforniából származik, ahol különösen kedvezőek a feltételek a termesztésre. Kaliforniában a világ legmagasabb színvonalú szamócatermesztése folyik. A napfényben gazdag és alacsony páratartalmú éghajlati viszonyok között intenzív termesztéssel hektáronként hihetetlenül magas, 40-60 t (4-6 kg/m2) terméshozamokat is elérnek. Az ültetvény talaját telepítés előtt fertőtlenítik, majd fekete fóliával takart bakhátas telepítési rendszert alkalmaznak. A fekete fóliatakaró alá szivárogtató öntözőcsőrendszert telepítenek, amelyen keresztül nemcsak öntözni lehet, de folyékony trágyák is kijuttathatók. Az Amerikai Egyesült Államok mellett a fejlett ipari országok közül a szamócatermesztést tekintve Japán, Olaszország és Spanyolország teljesítménye emelkedik ki. A terméshozamok 15-25 t/ha-ra tehetők. Ezekben az országokban általános a vírusmentes frigó szamócapalánták használata, telepítésnél és az ültetvények többségében úgynevezett egyéves termesztési módszert alkalmaznak. Kelet-Európában, de világviszonylatban is kiemelkedik Lengyelország szamócatermesztése. Hazánkban a legtöbb bogyósgyümölcs-termesztő országtól eltérően a termésmennyiséget tekintve a szamóca nem az első helyet foglalja el. A málna és a ribiszke termésmennyisége jelentősen felülmúlja a szamócáét. A jövőben tervezhető termésmennyiség 10 ezer tonna. A szamócának, mint a legkorábbi gyümölcsök egyikének fontos szerepe van a nyár eleji frissgyümölcs ellátásban. Termesztésének fejlődése az 50-es évektől kezdve ellentmondásosan alakult. Bár hazánkban, a Dunakanyarban a Duna-menti öntéstalajokon a szamóca-árutermelésnek már századunk eleje óta jelentős múltja volt, de mennyiségileg Magyarország szamócatermesztése az 1950-es évek elejéig jelentéktelen maradt. Évi 1,3-1,5 kg egy főre jutó szamócatermésünkkel a középmezőnybe tartozunk. A szamóca hagyományos termesztési körzete Pest és Nógrád megye, ma is tartja vezető helyét az országban. A Dunántúlon Somogy, Zala és Veszprém megyékben vált jelentőssé a szamóca termesztése. Az Alföldön Pest megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád és Bács-Kiskun megyék szamócatermesztése emelhető ki. A jövőt illetően bizakodásra adhat okot, hogy célültetvények létesültek az ország déli részén. Exportra, kisebb tételekben szállítanak gyümölcsöt elsősorban Ausztriába, Szlovákiába, Ukrajnába, Németországba és Hollandiába.

A szamóca művelési rendszerei hazánkban

A szamóca művelési rendszerét elsősorban a telepítési sor- és tőtávolság, a fajták termesztési tulajdonságai, az ültetvény élettartama és a termesztés célja határozza meg. A szamóca természetes előfordulási helyein egymáshoz közel, csoportosan találhatók a különböző korú szamócanövények. Ez arra utal, hogy a szamócától nem idegen a növények sûrûbb elhelyezése termesztett körülmények között sem. Természetesen az ültetvények sûrûsége az ápolhatóságot, a kórokozók kártevők fellépését és a gyümölcs minőségét is jelentősen befolyásolja. A sûrûség nemcsak a terméshozam nagyságára, de a gyümölcsök koraiságára és minőségére is hatással van. A szamóca mûvelési rendszerét a sor- és tőtávolsággal, a növények által borított felület és mûvelőutak szélességével, valamint szabadföldi és hajtatásos termesztési módjával különböztetjük meg legkönnyebben. A mûvelések közül elsőként szükséges megemlíteni a szántóföldi mûvelési rendszert. A soros mûvelés a szamóca legáltalánosabban elterjedt módja. A gyakorlatban, a szamócaültetvényekben egyféle sortávolság alkalmazása vált uralkodóvá. A sorok könnyû kezelhetőségét és az ápolási munkák gépesíthetőségét a 70-80 cm-es sortávolság biztosítja. Ilyen sortávolság mellett a növények megvilágítása és a növényi részek légjárhatósága kedvező. Hazai körülmények között 5-8 palánta szükséges egy m2-re. A gyakorlat szerint a tőtávolság fajtáktól és a termesztés időtartamától függően 20, 25, 30 cm. Ki kell emelni az ikersoros mûvelést: az ikersorok közötti távolság 40-50 cm, amelyet egy 70-80 cm-es mûvelőút követ. Ikersoroknál a növények megvilágítása még kedvezőbb, az ápolási munkák és a szüret a mûvelőútról könnyen elvégezhetők. A gyümölcsminőség növelése és a rothadás mértékének csökkentése érdekében világszerte egyre terjed az ikersoros bakhátas, fekete fóliával takart mûvelési rendszer, amelynek domború bakhátmagassága változó 15-40 cm lehet. Az ikersoros mûvelésnél növelhető a területegységre kiültethető növények száma és a beárnyékolt talajon kedvezőbbek a feltételek a gyökerek fejlődéséhez. A sûrû növénysorokban a gyomnövények megjelenése is korlátolt. Hátrány, hogy a sûrûbb állomány miatt - különösen csapadékos szüreti időszakban -növekedhet a gyümölcsrothadás veszélye. A fekete fóliás termesztés hátránya lehet még, hogy a fejletlen növényállomány alatt a nap hatásának kitett fólia túlmelegszik. Ez elérheti a 65-70 oC-ot is, ami a gyökértevékenység leállásával, illetve a gyökerek pusztulásával járhat. Sûrített soros mûvelés elsősorban Észak-Amerikában elterjedt rendszer, amelynek elemeit hazánkban is elkezdték alkalmazni. A módszer lényege, hogy szélesebb sortávolságra (90-120 cm) és nagyobb tőtávolságra (50-70 cm) ültetik a palántákat, majd a fejlődő indák meggyökeresedő palántáiból úgymond „besûrítik” az ültetvényt. Két termőév után az idős töveket eltávolítják a sorból, amelyeket új indanövények meghagyásával pótolnak. A sûrített soros mûvelési rendszernek számtalan változata van, amelyek leginkább a sor növényfelületének szélességében különböznek. Míg a keskeny sûrített sor növényfelülete 40-50 cm átmérőjû is lehet, amelyhez legalább 120 cm-es sortávolságot kell választani. Kanadában a 120 cm-es sortávolság és az 55 cm átmérőjû növényfelület bizonyult kedvezőnek a besûrített ültetvényekben. A megfigyelések szerint a sûrített soros mûvelésnél megnövekedett tőszám miatt a második és harmadik termőévben nő a terméshozam, de az érési időszak néhány napot késik, valalmint a gyümölcsök nagysága is csökken. Szőnyegszerû termesztésben 120 cm sor- és 60 cm tőtávolságra telepítenek. Vegyszeres gyomirtás után a természetes körülmények között kialakult indákat a sorokba és a sorok közé vezetik. A gyökeresedő indák a talajt egyenletesen beborítják. A gyümölcsszedést olyan gépekkel hajtják végre, melyek esetében a munkások egy szállító-szedő kocsin helyezkednek el, s ez egyúttal az üres göngyölegeket is szállítja.

Termesztés és fajtahasználat Európában

Olaszország sokféle klimatikus és talajtani jellemzőit figyelembe véve a szamóca fajtahasználata igen sokrétûen alakult. A termesztés volumenét tekintve első helyen Lombardia áll (15,1%-kal), második Emilia Romagna (11,5%), majd Lazio (10,8%), ezt Campania (10,8%) követi; tíz százalék alatti részesedést mutat Piemonte (9,5%) és Tre Venezie (9,0%); a legkisebb mennyiséget Sardegna (2,2%) és Abruzzo/Molise (0,8%) adja. Az utóbbi évek legfontosabb fajtái a Pó-alföldön és tőle északra sorrendben a következők: Addie, Marmolada, Chander, Elsanta, Tudla, Miss, Tethis. A világexportban való részesedést nézve Olaszország a második helyen áll (16%), Spanyolország előzi meg (42%); USA a harmadik (13%), míg más országok részesedése tíz százalék alatti. Spanyolország fajtahasználatát az ezredfordulóig főleg az alábbi fajták jellemezték: Camarosa, Tudla, Oso Grande, Altre, Pajaro, Cartuno, Chandler. Érdemes megjegyezni, hogy a faiskolák a kilencvenes évek elején legtöbbet a Chandler fajtából szaporítottak, de a kilencvenes évek végére legnagyobb mértékbe e fajta irányában csökkent az érdeklődés, s fokozatosan előtérbe kerültek a Camarosa és a Tudla fajták, bár az utóbbi térhódítása szintén csökkenő tendenciát mutatott az elmúlt években. A Huelva tartományban bevezetett, s onnan elterjedő úgynevezett Huelva-technológia által (2. ábra) a fajtaválaszték néhány amerikai fajtát részesített előnyben, de egy-két spanyol fajta is versenyben maradt (1. táblázat)

z

A táblázatból egyértelmûen kitûnik, hogy idővel milyen fontossá vált a Camarosa használata a Huelva-technológia által (1. ábra), amelyet ikersorok jellemeznek (hektárra vetítve 70.000-80.000 növény), a sorokat fekete fóliával takarják, a csepegtető rendszerû öntözéssel együtt tápanyagok kijuttatását szorgalmazzák, továbbá a kiültetet növények számára fóliaalagút biztosít védettséget és kora terméshozást (februártól teremnek). Az eddigiekben ismertetett fajtahasználatot ki kell egészíteni a szintén elterjedt Andana fajtával, amely a Huelva-technológián kívül, más rendszerekben is közkedvelt és a spanyol kereskedelem nagy mennyiséget értékesít belőle.

1. ábra. Oso Grande (balra) és a Camarosa fajták (jobbra, a hosszabb termésû)

Franciaország termesztését alapvetően a dél-nyugati övezet határozza meg, amely a termesztésnek több mint a felét adja (58%). Kisebb termőtáj a dél-keleti (17%), a Loira völgye és környéke (11%), valamint az északi termőtájak (összesen 5%). A legnagyobb mennyiségben jellemzően április és május hónapokban exportálnak termést, azaz egy-két hónappal később, mint Spanyolország. Az ország termesztését jellemzi az úgynevezett CIREF fajták használata (Francia Szamócanemesítési Központ), amelyek közül kiemelkedőek a Ciflorette, Cirine, Ciloe, Cigaelle, Cigaline, Cilady és a Cigoulette. A jellemzően nemzeti fajtahasználatot egyéb fajták egészítik ki, elsősorban a Pajaro, Elsanta, Darselect, másodsorban pedig a Chandler, Honeoye, Darline, Tethis. Franciaország termesztését enyhe, csökkenő tendencia jellemzi (a kilencvenes évek elején 83.000 tonnát, míg a kilencvenes évek végére 81.000 tonnát produkáltak. Jelenleg Európa körülbelül egymillió tonnával járul hozzá a világ termesztéséhez, ebből az Egyesült Európa országainak termésmennyisége 700.000 tonna. Spanyolország fejődött a legdinamikusabban: mintegy harminc év alatt termesztését 6.500 tonnáról 250.000 tonnára növelte.

1. ábra. A Huelva-technológia alkalmazása: magas és alacsony fóliaalagutak

Dr. Iváncsics József