2024. február 29. csütörtök Elemér

További lehetőségek az ökológiai gazdálkodás területén

Agro Napló
Közös célokért az ember és természeti környezete harmonikus kapcsolatának fejlesztéséért, valamint az emberi egészség megőrzéséért dolgozik a Vidékfejlesztési Minisztérium, és a Bio-Drog-Berta Kft is- mondta Tóth Katalin, az agrártárca helyettes államtitkára a vállalkozás 25. születésnapja alkalmából megtartott rendezvényen, Fajszon.

Mindehhez megfelelő keretet biztosít a 2014-ben elfogadott Nemzeti Akcióterv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért, a 2014-2020-as finanszírozási időszak új vidékfejlesztési programjának támogatási rendszere pedig újabb lehetőségeket nyit meg az ökológiai gazdálkodás számára – hangsúlyozta Tóth Katalin.

Megjegyezte, hogy az ökológiai termelés az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) egyik önálló cikke, így arra konkrét intézkedést dolgoznak ki. Ennek keretében olyan mezőgazdasági termelők, illetve mezőgazdasági termelők olyan csoportjai kapnak támogatást a mezőgazdasági terület után hektáronként, akik önkéntes alapon vállalják, hogy áttérnek a 834/2007/EK tanácsi rendeletben meghatározott ökológiai termelési gyakorlatok és módszerek alkalmazására, illetve akik vállalják, hogy a már átállt területeket fenntartják. Tóth Katalin arról is szólt, hogy az Európai Uniós vidékfejlesztési források hazai felhasználását szolgálja a készülő Vidékfejlesztési Program, amelynek hazai elfogadása 2014. második negyedévében várható.

Az EMVA rendelettel összhangban, a Program tervezetében önálló fejlesztési szükségletként jelenik meg az Ökológiai gazdálkodás fenntartása és fejlesztése is- emelte ki a helyettes államtitkár. Tóth Katalin elismerését fejezte ki a rendezvény házigazdájának, Dr. Berta Zoltán gazdaságelemző szakmérnöknek, a Berta Bt. alapítójának, aki március 15. alkalmával a prémium élelmiszerek körében kimagasló helyet elfoglaló biotermékek termelése és forgalmazása terén elért eredményei elismeréseként a Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetésében részesült.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mire valók a Nébih API-jai?

Mire valók a Nébih API-jai?

A Nébih az API-k rendszeresítésében látja több, az agrár- és élelmiszerlánc szereplőket érintő adatszolgáltatás megkönnyítésének lehetőségét.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!