Brüsszel nem vár a bíróságra: életbe lép a Mercosur szerződés

Brüsszel nem vár a bíróságra: életbe lép a Mercosur szerződés

agrarszektor.hu
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken bejelentette, hogy ideiglenesen alkalmazni kívánja a vitatott Mercosur-szabadkereskedelmi megállapodást. Ezzel figyelmen kívül hagyja az Európai Parlament által kezdeményezett bírósági felülvizsgálatot, amely korábban felfüggesztette a ratifikációs folyamatot - írta az Euronews.

A döntés azt követően született, hogy az Európai Parlament képviselőinek többsége még januárban az Európai Unió Bíróságához fordult, ami gyakorlatilag befagyasztotta a megállapodás ratifikációját. A Bizottság azonban élt azzal a jogi lehetőséggel, hogy a szerződést ideiglenesen alkalmazza, miután Argentína és Uruguay már lezárta saját jóváhagyási eljárását.

EZ IS ÉRDEKELHET

A több mint 25 éven át tárgyalt Mercosur-megállapodás az EU és a latin-amerikai országok - köztük Brazília, Argentína, Paraguay és Uruguay - között hozna létre szabadkereskedelmi övezetet, amely több mint 700 millió embert érintene. Von der Leyen a megállapodást "az évszázad első felének egyik legjelentősebb egyezményeként" méltatta. Kiemelte, hogy az európai vállalatok számára korábban elképzelhetetlen mértékű hozzáférést biztosítana a latin-amerikai piacokhoz.

A megállapodás évek óta megosztja a tagállamokat. Németország a globális piacra jutás erősítése érdekében támogatja az egyezményt, míg Franciaország élesen ellenzi azt. Párizs azzal érvel, hogy a megállapodás tisztességtelen versenynek teszi ki az uniós gazdákat a dél-amerikai importtal szemben. A Bizottság elnöke szerint a megállapodás stratégiai előnyt biztosít az EU-nak a növekvő geoökonómiai feszültségek közepette. Ez különösen felértékelődik akkor, amikor az unió kereskedelmi partnereinek diverzifikálására törekszik.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2026. február 27. 13:29