A front hatására ma észak, északnyugat felől egyre többfelé feltámad a nyugatias szél, amely alól a nyugati, délnyugati országrész képez majd kivételt. Kedden már az északnyugati szelet kísérhetik többfelé erős, helyenként viharos lökések - írja meg az Időkép. Tavaszias idővel indul a hét, a maximumok hétfőn 9 és 15 fok között alakulnak. A hidegfront mögött keddre kissé visszaesik a hőmérséklet, ekkor kora délután 7 és 13 fok közötti maximumokat mérhetünk. A front mögött érkező hűvösebb levegő szerdára nyugalomba jut, így akkortól ismét nagyobb területen készülhetünk hajnali fagyokra, a nappali felmelegedés mértéke a hét második felében viszont napról napra erősödni fog.
Komáromnál belépő cella pedig be is dörrent, ezzel elkönyvelhettük az év első zivataros eseményét. Meglepő fordulat ez annak tükrében, hogy néhány nappal ezelőtt még fél méter hó hullott a Kőszegi-hegységben, de a nyugati ország sík részein is sok helyen átléptük a 30 centit. A csapadékgócok egy északnyugat-délkeleti tengely mentén mozognak, nyomukban feltámadhat a szél. Záporok-zivatarok kialakulására e tengely mentén, a főváros térségében és északon, északkeleten van a legnagyobb esély.









