Extrém ábrákon az aszály - így száradt ki tíz nap alatt Magyarország

Braunmüller Lajos2025. június 19. 16:26

Tíz nap alatt rendkívül sokat romlott az aszályhelyzet Magyarországon - derül ki a Hungaromet által közzétett, a nyári növényekre vonatkozó mezőgazdasági aszályszintet jelző, megdöbbentő térképeken. Június 8-a és 18-a között lényegében bepirosodott az ország, a szomorú ábrák pedig még aggasztóbbak, ha figyelembe vesszük, hogy még csak most indul a nyár - a következő hónapok jellemzően az igazán forró és csapadékmentes időszakot jelentik.

A Hungaromet által készített első, június 8-i állapotot rögzítő ábrán is látszik, hogy probléma van a földeken. Az ország nagy részén már Pünkösd vasárnapján is legalább enyhe, jellemzően az ország középső vidékein - foltokban - már nagyfokú aszály volt.

Ekkor még az ország északkeleti végein, az ellenkező oldalon, nyugaton Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye egyes foltjaiban, valamint meglepő módon Békés megye egy kisebb részén is normális, aszálymentes viszonyok voltak - igaz, csak falatnyi területeken.

A fennmaradó részeken a közepes aszály vitt lényegében mindent, az enyhe fokú kiszáradásnak és a normális helyzetnek lényegében alig maradt helye.

Az utolsó, tegnapi ábrán látszik, hogy mára csupán Zala megye egy részén és néhány egyéb - főleg hegyvidékeket jelentő - foltban tekinthető normálisnak a helyzet. Ez az ország területének mindössze néhány százalékát jelenti csupán, az összes többi térségben valamilyen fokú aszály van már jelenleg is.

Mindez azért is rossz hír, mert az elkövetkező napokban nem várható csapadék, és a jellemzően forró és száraz július és augusztus még ezután következik. Vagyis a nyár elején már a kiinduló feltételek is súlyos problémákat jeleznek előre.

Címlapkép forrása: Getty Images
Címkék:
aszály, szárazság, klímaváltozás, meteorológia, agrometeorológia, száraz-időjárás, csapadékhiány, klímavészhelyzet, klímaválság,