A brit kormány azonnali hatállyal betiltotta a szarvasmarha, sertés és egyéb állati termékek behozatalát Magyarországról és Szlovákiából. A kabbinet pénteki közleménye szerint március 8-tól az utazók sem vihetnek be húst, húskészítményeket, tejet, tejtermékeket és sertésekből, valamint kérődzőkből származó állati melléktermékeket a két országból.
Daniel Zeichner mezőgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy nem fognak habozni további országokat is felvenni a tiltólistára, ha a betegség továbbterjed. Hozzátette, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet és szorosan együttműködnek a hatóságokkal. Nagy-Britanniában jelenleg nincs aktív megbetegedés. A ragadós száj- és körömfájás az emberre nem veszélyes, azonban lázat és szájhólyagokat okoz a párosujjú patásoknál, mint például a szarvasmarha, sertés, juh és kecske esetében. A járvány gyakran komoly kereskedelmi korlátozásokkal és gazdasági következményekkel jár, mivel a fertőzött állományokat minden esetben le kell ölni.
Magyarországon utoljára több mint 50 éve, 1973-ban volt ragadós száj- és körömfájásos megbetegedés. A mostani esetet március 6-án jelentették egy északnyugat-magyarországi szarvasmarha telepről, a szlovák határ közeléből. Az országos főállatorvos másnap szigorú korlátozásokat vezetett be a betegség továbbterjedésének megállítása érdekében. A mostani importtilalom kiegészíti a januárban Németországgal szemben bevezetett korlátozásokat, amikor ott is megerősítették a betegség megjelenését, és betiltották a sonka, valamint egyéb hús- és tejtermékek behozatalát.