2024. május 30. csütörtök Janka, Zsanett
Itt a könnyítés a gazdáknak, döntött az Európai Parlament

Itt a könnyítés a gazdáknak, döntött az Európai Parlament

agrarszektor.hu
Elfogadta az Európai Parlament szerdán az Európai Bizottság által a Közös Agrárpolitika stratégiai tervekről szóló rendeletének kisebb reformjára vonatkozó javaslatcsomagot. A döntés értelmében több pontos jelentős könnyebbségeket jelent az új rendszer, elsősorban az uniós mezőgazdasági szereplők mintegy 65 százalékát kitevő kistermelők számára. A téma szóba kerül májusi Agrofood és Agrofuture konferenciánkon is.

Az Európai Parlament szerdán 425 szavazattal, 130 ellenszavazattal és 33 tartózkodás mellett jóváhagyta a a KAP stratégiai tervről szóló rendelet és a KAP horizontális rendelet felülvizsgálatát. Az EP-képviselők a Tanács által javasolt és a Parlament Mezőgazdasági Bizottsága által 2024. április 15-én jóváhagyott technikai módosításokkal fogadták el a jogszabálytervezetet. A rendeletet most a tagállami kormányokból álló Tanácsnak kell jóváhagynia, a jogszabály ott várhatóan nem ütközik majd ellenállásba.

A most elfogadott javaslat emlékeztet: a tagállamok által kidolgozott és a Bizottság által jóváhagyott, először 2023-ban alkalmazott 28 KAP stratégiai terv a mezőgazdasági termelőknek nyújtott közvetlen jövedelemtámogatást biztosítják, támogatják a környezetvédelmi rendszereket, valamint ösztönzik például a beruházásokat, egyes mezőgazdasági ágazatokat, a vidékfejlesztést, valamint a tudást és az innovációt. A stratégiai tervek jelentős mértékben növelik a szubszidiaritást a KAP irányítása terén, és teljesítményorientáltak – fogalmaz a rendelet háttere. A kiadásoknak hozzá kell járulniuk a KAP 10 konkrét gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi célkitűzésének megvalósításához, amelyeket egy sor közös mutatóval mérnek.

Elismerik, hogy egyszerűsíteni kell

Mint ismert, a KAP stratégiai tervről szóló rendelet ((EU) 2021/2115 rendelet) szigorúbb alapfeltételeket vezetett be a mezőgazdasági üzemek támogatására, és a 28 stratégiai terv együttesen a korábbi KAP-hoz képest lényegesen nagyobb összegű támogatást biztosít a mezőgazdasági termelőknek a környezetvédelmi és éghajlat-politikai célkitűzésekre.

Mint a javaslat fogalmaz, az új megközelítés összességében jól működik, ám a benyújtók elismerik azt is, hogy több ponton változtatásra szorul. Mint fogalmaznak:

Csökken az adminisztráció

A kiigazítások olyan változtatásokra összpontosítanak, amelyek a mezőgazdasági termelők számára előnyösek az adminisztratív terhek csökkentésében, olyan rugalmassági mechanizmusokra, amelyek lehetővé teszik a nemzeti közigazgatásoknak, hogy a végrehajtást a mezőgazdasági termelők helyzetéhez igazítsák. A feltételességi követelmények és a környezetbarát gyakorlatokat ösztönző önkéntes rendszerek közötti egyensúly megváltoztatására; valamint a kedvezményezettek megnyugtatására a politika stabilitását illetően a stratégiai tervek időtartama alatt.

Ezáltal egyszerűsítve a mezőgazdasági termelők terheit, például több lehetőséget biztosítva a követelmények teljesítésére, vagy lehetővé téve konkrét, jól célzott mentességeket vagy eltéréseket, különösen kedvezőtlen időjárási körülmények esetén.

A kisebb termelők a fókuszban

Ugyanakkor az a tény, hogy a kisebb mezőgazdasági termelők mentesülnek a szankciók alól, a tagállamok adminisztratív munkáját is egyszerűsíti, mivel a nemzeti hatóságoknak nem kell kiszámítaniuk azokat a szankciókat, amelyek az alkalmazandó de minimis küszöbérték alá eshetnek – áll a most elfogadott javaslatban.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?