Erős kijelentést tett Oroszország a fekete-tengeri gabonaszállításról

Erős kijelentést tett Oroszország a fekete-tengeri gabonaszállításról

agrarszektor.hu
Oroszországnak nem áll érdekében a fekete-tengeri gabonamegállapodás meghosszabbítása. Erről az orosz mezőgazdasági miniszter beszélt, aki arról is beszámolt, hogy az ország a vevői számára továbbra is exportálni fogja a gabonáját.

Oroszországnak nem áll érdekében a fekete-tengeri gabonamegállapodás meghosszabbítása - jelentette vasárnap a RIA hírügynökség Dmitrij Patrusev orosz mezőgazdasági miniszterre hivatkozva. A miniszter hozzátette, hogy ez nagyrészt politikai döntés, de Oroszország továbbra is exportálni fogja gabonáját, hiszen megvannak a vevői - írta meg a Reuters.

Gabonaexportunk volumene, figyelembe véve a gabonaüzlet lezárását, semmiképpen sem csökkent, sőt kissé nőtt

- mondta Dmitrij Patrusev.

Oroszország júliusban lépett ki abból a megállapodásból, amely lehetővé tette Ukrajna számára, hogy biztonságosan exportálhasson gabonát a fekete-tengeri kikötőiből. Oroszország szerint azért lépett ki az üzletből, mert a megállapodás nem szállított gabonát a legszegényebb országoknak, és mert továbbra is akadályokba ütközik a saját gabona- és műtrágyaexportja.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?