2024. május 8. szerda Mihály
Fertőző állatbetegség terjed Magyarországon: már négy megye érintett

Fertőző állatbetegség terjed Magyarországon: már négy megye érintett

agrarszektor.hu
Két újabb vármegyében is megjelent a magas patogenitású madárinfluenza. Ezúttal Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun vármegyékben igazolta a vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az illetékes hatóságok megkezdték az érintett állományok felszámolását, valamint védő- és felügyeleti körzeteket is kijelöltek.

A hatóság közlése szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tiszabábolnán lévő tenyészlúd állományban a megemelkedett elhullás, az állatok bágyadtsága, a takarmány-, és vízfogyasztás csökkenése miatt az állattartó madárinfluenzára gyanakodott. A Nébih laboratóriuma azonosította a madárinfluenza H5N1 altípusának jelenlétét - írta meg a hatóság. A szakemberek már intézkedtek is a mintegy 6000 állatot számláló állomány felszámolásával kapcsolatban. Az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, és meghatározták a 10 km sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzetet. 

A Bács-Kiskun vármegyei Petőfiszálláson, vágás előtti kötelező tamponmintából mutatta ki a Nébih laboratóriuma a madárinfluenza-fertőzést. Ezt követően a mulardkacsa állományban másnap megemelkedett az elhullás és az állatok bágyadtakká váltak. A nagyságrendileg 7100 állatot számláló állomány felszámolása november 14-én veszi kezdetét. Az érintett gazdaság körül itt is kijelölték a 3 km sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a felügyeleti (megfigyelési) körzetet. A madárinfluenzával kapcsolatos, további információk a Nébih tematikus aloldalán érhetők el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?