Új üzemet adott át a nagy magyar takarmánygyártó Szalkszentmártonon

Új üzemet adott át a nagy magyar takarmánygyártó Szalkszentmártonon

agrarszektor.hu
Nedves fermentációs üzemet és laboratóriumot adott át az Agrofeed Kft. Szalkszentmártonon. A projekt a vállalat által vezetett konzorciummal, kiemelten pedig a Szent István Egyetemmel közösen valósul meg, és mintegy 747,t millió forint állami támogatásban részesült. Csitkovics Tibor, az Agrofeed Kft. ügyvezetője köszöntőbeszédében elmondta, hogy a vállalat a projekthez mintegy 450 millió forint saját tőkével járult hozzá.

A projekt keretében az Agrofeed Kft. saját beruházásként szalkszentmártoni telephelyén nedves fermentáló üzemet létesített, amelynek következtében a technológiafejlesztésen túl új munkahelyeket is teremtett. A fejlesztés részeként az új laboratórium 2022-ben készült el, ezt követően a vállalat a GINOP-2.2.1-18-2020-00024 azonosítószámú pályázat keretén belül korszerűsítette és bővítette eszközparkját. A labort a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2023 nyarán vette nyilvántartásba. A három éven át tartó projekt célja egy olyan speciális nedves fermentációs eljárás meghonosítása és továbbfejlesztése volt, amellyel a kevésbé értékes takarmány-alapanyagok tartósítása és feltárása végezhető el. A kifejlesztett végtermék takarmányozási és piaci értéke jelentősen, akár 20-40%-kal növekszik, és jóval értékesebb a kiindulási anyagokhoz képest. A fermentált alapanyagok alkalmazása a jövőben nagy segítséget nyújthat a késztakarmány gyártóknak, valamint a nagy- és kisüzemi állattartó telepeknek is.

Az üzem bejárása során megtudtuk, hogy a fermentáló üzemben gabonaféléket, fehérjehordozókat és ipari melléktermékeket tudnak feldolgozni. Az irányított fermentáció során alapanyagok először egy keverőtartályba kerülnek, ami összeköttetésben áll az oltókultúra tartállyal és a hideg/melegvizes blokkokkal. A keverőtartályokból a fermentor tartályokba kerül át az anyag, ahol 24 órán keresztül, 36-38 Celsius-fokos hőmérsékleten történik a fermentáció. Az erjesztés során a keverék PH-értéke 6,5-ről lemegy 3,6-3,8-ra. Az eljárás végeredménye egy folyékony, 25-30%-os szárazanyag tartalmú takarmány alapanyag, amely szállításra és további feldolgozásra egyaránt alkalmas. A fermentáló üzem továbbfejlesztése már most elkezdődött, a meglevő 15 ezer literes fermentáló tartályok mellé a vállalkozás már két 25 ezer literes tartályt is beszerzett, bár ezeket még nem kötötték be a rendszerbe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?