2024. október 5. szombat Aurél
Hihetetlen, ami a magyar településeken történt: ezt mindenki meg fogja érezni

Hihetetlen, ami a magyar településeken történt: ezt mindenki meg fogja érezni

agrarszektor.hu
A kormány célja, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön az ország fával borított területe. Ezt szolgálja az Országfásítási és a Településfásítási Program, melyek sikerét jelzi, hogy meghirdetése óta több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák - jelentette be Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetben.

A Településfásítási Programot az Országfásítási Program részeként 2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium. A kezdeményezés hármas célt szolgált: felhívni a figyelmet a fával borított területek növelésének szükségességére, és a vidékfejlesztési program ehhez rendelkezésre álló pályázataira; a kistelepülések zöldítésére és az ország környezeti állapotának javítására, valamint a helyi közösségek erősítésére.

A Településfásítási Program harmadik ütemében ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhettek fákat, melynek tavaszi faültetései a napokban zárultak. A rendelkezésre álló 10 ezer darab sorfából 2000 darabot április 20-ig ültettek el 95 településen, 8 ezer darabot pedig az őszi ültetési időszakban fognak kiszállítani a több mint 344 nyertes településeknek. Az államtitkár kiemelte, hogy a program országszerte komoly érdeklődést váltott ki. 2020 óta már 1800 eseményt regisztráltak a faültetésekhez kapcsolódóan.

A Program keretében eddig a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetéből eddig 38 ezer sorfát szállítottak ki 19 vármegyébe. A Juniperus Parkerdészetben a konténeres csemeték, amelyeket a nyertes pályázóknak kapnak, 6-7 évet nevelkednek - tájékoztatott Benkőné Polner Katalin a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetének erdészeti igazgatója, aki a program koordinációját végzi. Évente több 100 ezer dísznövény kerül ki a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. parkerdészetéből, amibe beletartoznak a díszcserjék, örökzöldek, fák, amelyeket 3-tól 500 ezer darabig értékesítenek. A Településfásítási Program települései a pozitív visszajelzések mellett többször vásárolnak is a pályázaton nyert fák mellé továbbiakat kiegészíteni a fasort vagy cserjékkel bővíteni a településfásítást. 

Az államtitkár kijelentette, hogy a Településfásítási Program a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb és legátfogóbb belterületi fásítási programjává nőtte ki magát. A tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között szállítják a fákat, amit a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosít. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti.

Zambó Péter az Újszülöttek Erdeje Program fatelepítéseire is felhívta a figyelmet, amelyek a jövő generációk egészséges környezetének megteremtését és az ország klímasemlegességi céljainak elérését egyaránt szolgálják.  Ennek keretében az állami erdőgazdaságok az adott megyében született gyerekek számával egyező csemetét ültetnek el évente, ami 6-700 hektár erdő gyarapodást eredményez országunkban - emelte ki az államtitkár.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?