2024. május 9. csütörtök Gergely
Lépett az EU: itt a 23 pontos program, ami óriási változásokat hozhat

Lépett az EU: itt a 23 pontos program, ami óriási változásokat hozhat

agrarszektor.hu
Az élelmiszerpazarlás csökkentésével kapcsolatos javaslatcsomagot állított össze az EU uniós állampolgárok bevonásával. A 23 pontos program megalkotásában két magyar állampolgár is részt vett. Az élelmiszerpazarlás terén eddig elvégzett tagállami munka egyértelmű elismerése, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programjának vezetőjét is felkérték, szakértőként vegyen részt a panel munkáját segítő öttagú Tudományos Bizottságban.

2022-ben indult az unió „Állampolgári Panel” elnevezésű kezdeményezése, amelynek  célja, hogy bevonja az európai polgárokat a legégetőbb problémákat érintő egyeztetésekbe. Az első panel témája az élelmiszerpazarlás volt, amely jól mutatja a terület kiemelt fontosságát - olvasható a Nébih oldalán. A panelbeszélgetésen való részvételre 150 európai polgárt kértek fel a 27 tagállamából - köztük természetesen magyarokat is -, akiket véletlenszerűen választottak ki. A csapat összeállításakor arra törekedtek, hogy az jól reprezentálja az unió lakosságának sokszínűségét lakóhely, nem, életkor, végzettség és gazdasági státusz tekintetében. Emellett külön kritérium volt, hogy a tagok legalább egyharmada 16 és 25 év közötti fiatal legyen. A 2 magyar paneltaggal, Nyika Eszterrel és Lajti Ágnessel készült interjú elérhető a Maradék nélkül program honlapján.

Különösen megtisztelő, hogy a panel munkáját segítő öttagú Tudományos Bizottságban való részvételre egy magyar szakembert, a Nébih Maradék nélkül programjának vezetőjét, dr. Kasza Gyulát is felkérték. A bizottság feladata a téma összefüggéseinek bemutatása, valamint a csoportmunkák során felmerülő kérdések objektív megválaszolása volt. Az EU-s állampolgárok által megfogalmazott 23 javaslat sorrendjét szavazással állították fel. Ezek a javaslatok rendkívül hasznosak lehetnek a nemzeti és helyi élelmiszerpazarlás-megelőzési programok szervezői számára is, valamint - az esemény egyik fő eredményeként - mindezeket az Európai Unió a jogalkotási és finanszírozási eljárásai során figyelembe fogja venni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02