Figyelmeztetik a magyar őstermelőket: erről sokan nem is tudnak, pedig fontos

Figyelmeztetik a magyar őstermelőket: erről sokan nem is tudnak, pedig fontos

agrarszektor.hu
Nem kell bevételként figyelembe venni a mezőgazdasági őstermelő által e tevékenységével összefüggésben kapott - jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított - támogatás összegét a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 7. § (3) bekezdése szerint. Az őstermelőknél ezeket a támogatásokat tehát sem a bevételi értékhatár, sem a jövedelem számításakor nem kell figyelembe venni.

Tekintettel arra, hogy az Szja tv. általános jelleggel fogalmaz, így ebbe a körbe bele kell érteni mindenféle típusú támogatást, amelyet az őstermelő a mezőgazdasági őstermelői tevékenységével összefüggésben kap (ez vonatkozik a költségek fedezetére vagy a fejlesztési célra folyósított támogatásokra is). Vagyis nem minősül bevételnek például a terület- vagy állatállomány alapján járó támogatás, a mezőgazdasági tevékenység költségeinek fedezetére vagy fejlesztési célra kapott támogatás, a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítés, illetve a kárenyhítő juttatás sem - írja a NAK.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az Szja tv. 4. § (5) bekezdése szerint ugyanakkor lényeges, hogy ha a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján folyósított vissza nem térítendő támogatást a jövedelem kiszámításánál nem kell bevételként figyelembe venni, akkor a támogatás felhasználásával a jogszabály, illetve a nemzetközi szerződés rendelkezéseivel összhangban teljesített kiadás alapján nem számolható el költség (értékcsökkenési leírás sem). Ha a támogatás csak részben nyújt fedezetet a kiadásra, e rendelkezést csak a kiadásnak a támogatásból fedezett része tekintetében kell alkalmazni.

Szem előtt kell tartani továbbá, hogy az Szja tv. 10. § (2) bekezdése értelmében, ha a magánszemély jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján támogatást kap, ezzel összefüggő nyilvántartási kötelezettségeit a jogszabály, illetve a nemzetközi szerződés rendelkezéseinek figyelembevételével teljesíti. A magánszemély köteles olyan elkülönített nyilvántartást vezetni, amelynek alapján a támogatás felhasználása és a felhasználás jogszerűsége ellenőrizhető. A felmerült költségeket a felmerüléskor folyamatosan le kell könyvelni és tételes kimutatás készítésével összesítő bizonylat alapján év végén korrigálni kell az adó alapjánál figyelembe vehető költségeket.

EZ IS ÉRDEKELHET

A tárgyi eszközöknél is fontos az értékcsökkenés elszámolásakor kalkulálni a várható támogatás összegével, amivel csökkenteni kell a nettó értéket és az eredeti bruttóérték alapján a nettóérték mértékéig elszámolni az amortizációt. Ellenkező esetben a korábban benyújtott bevallást önellenőrizni szükséges. A tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági őstermelőknek fokozottan ügyelniük kell a fent leírtakra, átalányadózó őstermelők esetében a fenti szabálynak viszont nincs különösebb jelentősége, hiszen ők elismert költséghányadot alkalmaznak. Az információk tájékoztató jellegűek, a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően kell eljárni!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?