Súlyos csapást mérhet az étolajra az orosz-ukrán háború: erre jobb lesz felkészülni

Súlyos csapást mérhet az étolajra az orosz-ukrán háború: erre jobb lesz felkészülni

agrarszektor.hu
A kirobbant orosz-ukrán háború a növényi olajpiacra is hatással lehet, hiszen mind a két ország érdekelt a napraforgómag-előállításban. Bár lehet, hogy elsőre nem is gondolnánk, de az étolaj alapanyagának, a napraforgónak a meghatározó része bizony Ukrajnából kerül a magyar gyártókhoz. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy a konfliktus milyen hatással lesz a globális mezőgazdaságra, és természetesen a hazai agráriumra, de az biztos, hogy fog még nehézségeket okozni.

A készletek állítólag stabilak, érkezik az áru a keleti szomszédtól. Elemi érdek, hogy ez így maradjon, ugyanakkor, ha változna a helyzet, arra a beszerzési csatornák diverzifikálásával választ lehet adni, így a hazai napraforgó felhasználása mellett például a romániai import is megoldás lehet - írja a Világgazdaság. A napraforgó-étolaj az utóbbi időszakban azért kapott kiemelt figyelmet, mert az infláció rendkívüli mértékben érintette, be is került az élelmiszerárstop védelme alá a termék. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavaly októberi átlagára egyébként az étolaj esetében 713 forint literenként.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?