Erdőirtás helyett nyomtatással készítenének fatárgyakat a kutatók

Erdőirtás helyett nyomtatással készítenének fatárgyakat a kutatók

agrarszektor.hu
Ígéretes megoldással rukkoltak elő az MIT kutatói: rézvirágból kivont sejtekből készítettek fatárgyakat.
Ha akarsz egy faasztalt, nyomtatsz magadnak

 - vizionálta a Sustainability Timesnak Luis Fernando Velásquez-García a közeljövőt. A Massachusetts Institute of Technology kutatója kollégáival együtt egy olyan eljáráson dolgozik, amit laboratóriumban előállított húsok inspiráltak, csakhogy ezúttal fa előállítására használják - írja a HVG.  Lényege, hogy levelekből, elsősorban rézvirágból kivont sejtekből képesek laboratóriumi körülmények között fatárgyakat "növeszteni". A kivont sejteket egy folyékony anyagban kezdték el kitenyészteni, talaj és napfény nélkül. Ebből gélt hoztak létre, majd két hormon segítségével egy faszerű anyagot. Ezután 3D nyomtató segítségével nyomtattak tárgyakat.

Bár a megoldás mindenképpen új és fenntartható, a fakivágás olcsóbb, a szakértők szerint így gazdaságilag egyelőre jobban megéri. Azonban ha nagyobb léptékben is működőképes a tudósok megoldása, idővel akár az erdők kivágására is megoldást jelenthetne.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?