4,4 milliárd forintot hozott a konyhára tavaly Csányi Sándor legnagyobb agrárcége

4,4 milliárd forintot hozott a konyhára tavaly Csányi Sándor legnagyobb agrárcége

agrarszektor.hu
4,4 milliárd forint nyereséget hozott Csányi Sándor OTP-vezér legnagyobb agrárérdekeltsége, a KITE Mezőgazdasági Zrt. tavaly. Ez 200 millió forinttal több az előző évinél, és a cég forgalma is bő 10 milliárddal, 301 milliárd forintra nőtt egy év alatt.

2019-ben az előző évinél 200 millió forinttal több, 4,4 milliárd forint nyereséget hozott Csányi Sándor legnagyobb agrárérdekeltsége, a KITE Mezőgazdasági Zrt. tavaly - írja a 24.hu. Ez 200 millióval több az előző évinél, és a cég forgalma is bő 10 milliárddal, 301 milliárd forintra nőtt egy év alatt. De a nyereségnél jóval több pénzt vehet ki a főbankár a mezőgazdasági integrátorból, ugyanis a közgyűlés (lényegében Csányi három cége) úgy döntött, hogy az eredménytartalékból "részvényenként 84 830 forint, azaz összesen 12 579 440 700 forint osztalék kerül kifizetésre". Ez a 12 milliárd majdnem háromszor több a tavaly megtermelt nyereségnél, de van honnan kivenni, mert az eredménytartalékban a múlt év végéig több, mint 42 milliárd forintot halmoztak fel.

A KITE Zrt.-nek egyébként folyamatosan bővül a műtrágyaüzletága is. Nitrogén és NPK tartalmú műtrágyák forgalmazását tekintik fő profilnak, és a beszámolóban azt írják, hogy a cég a műtrágya-forgalmazás területén az elmúlt években bizonyos szegmensekben piacvezető pozíciót ért el. Az értékesítés 2019-ben meghaladta a 380 ezer tonnát, közel 35,4 milliárd forintot ért el.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 10. 12:13