Most éri meg pályázni: komoly pénzeket nyerhetnek a fiatal agrárkutatók

agrarszektor.hu
Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdet pályázatot agrár területen tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK). A 1,5 millió forintos elismeréssel a hazai mezőgazdaság számára fontos, versenyképes, a mindennapi gyakorlatban alkalmazható hazai kutatási eredmények létrejöttét kívánja a központ elősegíteni.

Három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató is fejenként 1,5 millió forintot nyerhet a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ új pályázatán, amelyet azzal a céllal hirdetett meg a NAIK, hogy támogassa és elismerje azokat az agrárkutatókat, akik a hazai mezőgazdasági gyakorlatot versenyképes fejlesztésekkel segítik - írja közleményében a NAIK. A pályázaton olyan doktoranduszok indulhatnak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben és sikeres abszolutóriumot tettek. A pályázók másik köre azokra a fiatal kutatókra terjed ki, akik jogviszonyban állnak valamelyik, az Agrárminisztériumhoz tartozó kutatóintézettel, agrár-felsőoktatási intézménnyel, vagy annak valamely kutatóintézetével és kiemelkedő szakmai, kutatói, oktatói és publikációs tevékenységet tudnak felmutatni.

Jön az év vége kihagyhatatlan agrárrendezvénye, a kétnapos siófoki Agrárszektor Konferencia! A december 4-5-i esemény egyedülálló módon foglalja össze és mutatja be az agrárgazdaság legnagyobb érdeklődésre számot tartó, legaktuálisabb témáit az államigazgatási szféra és az üzleti élet csúcsvezetőinek részvételével. A konferencián elhangzó információk segítséget nyújtanak abban, hogy az agrárium szereplői megalapozott gazdasági döntéseket hozhassanak, és még sikeresebbé tehessék gazdálkodásukat, üzleti tevékenységeiket. Regisztráljon most a december 4-5-i siófoki Agrárszektor Konferenciára!

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója, Gyuricza Csaba elmondta, hogy a NAIK-nál különösen fontosnak tartják, hogy támogassák a fiatal, tehetséges magyar agrárkutatókat és felkarolják a munkásságukat. Magyarország versenyképes agráriumának megteremtéséhez pedig ezeknek a fiatal tehetségeknek a lendületére és 21. századi kutatói szemléletére van szükség. A NAIK a pályázatokat a mezőgazdaság alábbi kiemelt témáiban várja: növénytermesztés, kertészet; állattenyésztés; erdő- és vadgazdálkodás; halászat és halgazdálkodás; természetvédelem, ökológia; biotechnológia és élelmiszeripar, feldolgozóiparBenyújtási határidő: 2019. november 15. A pályázat további részletei itt olvashatóak.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?