Lesz itt minden: szeszélyes időjárással folytatódik a hét

agrarszektor.hu
Csütörtökön szinte egész nap felhős vagy borult lesz az ég, emiatt pedig sok helyen számíthatunk majd csapadékra. Pénteken inkább már a napsütése lesz majd a főszerep, eső pedig csak elszórtan alakulhat majd ki az országban. Míg csütörtökön 15 fok, addig pénteken már akár 22 fok körül is alakulhat a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délutántól a Dunántúlon szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Nyugat felől fokozatosan átvonul térségünk felett egy összefüggő csapadékzóna, emiatt pedig országszerte számíthatunk esőre. A délies szelet inkább csak élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 15 fok között alakul.

Pénteken északkeleten maradhatnak tartósabban felhős körzetek is, másutt azonban gomolyfelhő-képződés mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Északkeleten és északnyugaton elszórtan, a többi térségben néhol valószínű zápor, és egy-egy zivatar is kialakulhat. A nyugatira, északnyugatira forduló szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?