Hej, halászok, halászok... - Kártalanítás nélkül búcsúznak az utolsók

agrarszektor.hu
A halállomány védelmére hivatkozva 2016-ban a jogalkotó megtiltotta a természetes vízi, kereskedelmi célú halászatot, ami egyébként magától is rohamosan csökkent. Az atlatszo.hu-n megjelent cikk adatai azt mutatják, hogy 2013 óta a horgászok jóval több halat fogtak ki az élővizekből, mint a hivatásos halászok. Lázár János 2016 viszont azt ígérte, hogy a kormány rendezi a munka nélkül maradt halászok sorsát. Ez végül elmaradt.

A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint 2013-ban a horgászok 4270 tonna halat, míg a halászok csak fele ennyit, bő 2100 tonnát fogtak ki. 2014-ben a horgászok már több mint 7000 tonna, míg rekreációs, ökológiai és kereskedelmi célú halászattal együtt is csak 460 tonna hal került a hálókba, varsákba. A természetes vízi halászat  tiltása előtti évben, 2015-ben a horgászok étvágya tovább nőtt, a kifogott hal mennyisége 10.000 tonnára ugrott, míg halászati eszközökkel csupán 102 tonna halat sikerült zsákmányolni - sorolja az adatokat a cikk szezője, Segesvári Csaba, aki szerint a számok alapján a törvény indoklatlanul szigorú volt a halászokkal szemben.

A döntés mégis megszületett, a halászok egyik napról a másikra munka és megélhetés nélkül maradtak. A dolog akkoriban felzúdulást keltett, az agrárszektor.hu így írt róla:

EZ IS ÉRDEKELHET

A halászok végül kártalanítást kértek, legalább az értéktelenné vált eszközeikért, vagyis családonként 1-2 milliót. “Nem negligáljuk ezt a kérdést, nem vesszük félvállról. 245 halász sorsa is fontos. Általában, ha egy kormány döntést hoz, akkor annak a következményeiért helyt kell állnia" - mondta az akkori miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János 2016 októberében a 65. kormányinfón. Kártalanítási ügyben a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) lenne az illetékes, ahol a szerző megkeresésére nem adtak választ.


Az agrárszektor.hu is megpróbálta elérni dr. Szűcs Lajost, a MOHOSZ elnökét, országgyűlési képviselőt, aki az új halgazdálkodási törvény formálásában tevékeny részt vállalt. Sajnos a fellelhető telefonszámok egyikén sem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért a honlapjukra támaszkodunk: "2017. január 01-től (2030-ig - agrárszektor.hu) már elmondható lesz, hogy a MOHOSZ, annak tagszervezetei, speciális jogállású tagjai, illetve a tagszervezetek tagegyesületei

hasznosítják Magyarország szinte valamennyi jelentős, horgászatra, horgászturisztikára alkalmas állami tulajdonban lévő természetes vizét,

ahol a szervezett horgászok több mint 120.000 hektár vízterületen hódolhatnak szenvedélyüknek." 2019-től a MOHOSZ már közfeladat-ellátó szervezetként működik, és ők végzik a természetes vizek horgászati célú kezelésének nagy részét. A horgászlobbi, Szűcs Lajos tavaly szeptemberi nyilatkozata szerint, immár 460 ezer embert képvisel. Ismét a MOHOSZ honlapját idézzük:

A horgászat Magyarországon a családtagokkal együtt 1 millió embert érint. ... A teljes ágazat Magyarországon már most is évi több tízmilliárd forint bevételt, benne jelentős állami költségvetési és adóbevételt generál."

Velük szemben a halászok - akiktől félteni kellett a természetes vízi halállományt - ma már csak 220 körüli számban képviselik a szakmát. Jobbára öregek, az elmúlt háron évben mintegy két tucatnyian búcsúztak el a földi léttől. Hamarosan a többiek sem várják már a kártalanítást.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?