Az állattartó telepek többségén évente egyszer mérik meg az állatok súlyát, a leltálkor ugyanis mindenhol szükség van egy állományfelmérésre, amikor fülszám szerint azonosítják az állatokat, illetve megmérik a testtömegüket is - tájékoztatta az agrárszektor.hu-t Tóth Attila, a Vitafort Zrt. szarvasmarha üzletágának vezetője. Ilyenkor rendszerint a borjútól a növendéken keresztül a tehénig minden egyedet megmérnek. A gyakoribb, vagy rendszeres mérés azonban sok helyen elmarad, pedig év közben is szükség lenne rá.
Tóth Attila szerint a rendszeres súlyméréssel optimálisabb táplálóanya-ellátást lehet biztosítani, ami jelentősen megnövelheti a takarmányozás hatékonyságát, és segíthet a genetikai potenciál maximális kihasználásában. Az okszerű takarmányozás során ugyanis lényeges a megfelelő összetételű abrak és tömegtakarmány biztosítása. Fontosak tehát a rendszeres kontrollmérések, mivel a takarmány receptúrák összeállításakor nem mindegy, hogy egy állatállományban milyen a súlyösszetétel. Más ugyanis egy nagyobb élősúlyú haszonállat létfenntartó szükséglete, és más egy kisebbé.
A rendszeres mérés lebonyolítása azonban a hagyományos módon nem egyszerű feladat, és rengeteg időt és munkát igényel a gazdaságoktól. Egyrészt egyenként fel kell hajtani a mérlegre az állatokat, és megfelelően karbantartott mérőeszközre is szükség van. A rendszeres méréseket ma az is akadályozza, hogy a mezőgazdaságban is hatalmas munkaerőhiány van.
A tejelő tehenészetekben az egyedi méréseknek a növendéknevelésnél van a legnagyobb jelentősége - hangsúlyozta Tóth Attila. Az első legfontosabb mérés egy borjú életében a születési súly, a legtöbb telepen azonban ezt inkább becsülni szokták. Ezt követően a 60-70 napos választási korban lenne szükség egy mérésre, amikorra az állatnak már meg kellene dupláznia testtömegét, majd kellene egy mérés a 13-14 hónapos tenyészérettség időszakában is, amikor pedig már a 360-380 kilogrammot kellene elérnie a növendéknek. A mérésekkel lehet ellenőrizni a növekedés megfelelő ütemét és ennek függvényében lehet módosítani a táplálóanyag-koncentráción (például a fehérjekoncentráción).
A megfelelő fejlődés kontrolljához nem csak a súlyadatok jelentenek fontos információt egy gazdának, hanem a marmagasság is. Ha ugyanis egy tenyészérett állatnak nincs meg a 130 centiméteres magassága például egy Holstein-Fríz fajta esetében, akkor nem lenne szabad elkezdeni a termékenyítést, mivel még nem érte el a megfelelő testarányait, ami ki fog hatni az állat további teljesítményére.
Egy növendék üszőnek első elléskorra, vagyis körülbelül 23-24 hónapos korára el kell érnie az 560-580 kilogramm körüli súlyt. Ezt követően még tovább növeli majd a testkapacítását, mivel egy többször ellett tehén súlya általában eléri a 650-700 kilogrammot. Ilyenkor döntően már nem szoktak súlyt mérni a gazdák, pedig Tóth Attila szerint fontos lenne, mert a tejelő állományokban a tehenek laktáció elején, élettanilag egy úgynevezett negatív energia egyensúlyi fázisban vannak.
Ez azt jelenti, hogy ellés után gyorsan emelkedik a tejtermelés, míg a szárazanyag felvétel növekedése sokkal lassabb ütemű, ezért a táplálóanyagok egy részét ebben az időszakban az állat a testtartalékaiból mobilizálja. Tehát élettanilag is van egy testsúlycsökkenés, ami korántsem mindegy, hogy mekkora. Itt lenne jelentősége a rendszeres mérésnek, a gazdáknak ugyanis arra kellene törekedniük, hogy ez a súlyveszteség ne legyen több napi 0,8-1 kilogrammnál, összesen pedig az állat ne veszítsen többet 50-70 kilogrammnál ebben az időszakban. Ha ez a súlyveszteség nagyobb, akkor különböző anyagforgalmi megbetegedésekre (például ketózisra) számíthatunk ezeknél az állatoknál. Ilyen esetekben a megelőzéshez érdemes a takarmányadagokhoz plusz energia- és májvédő, illetve gyulladáscsökkentő takarmánykiegészítőket adni.
A rendszeres mérésekkel időben meg lehet állapítani, mikor van szükség takarmányozási beavatkozásokra, és jelentősen lehet csökkenteni a takarmányozási költségeket is. Felfoghatjuk egyfajta precíziós gazdálkodási módszernek, ha egy állományon belül akár a termelési csoporthoz, akár az egyedhez mért - a testtömeget is figyelembe vevő - takarmányreceptúrát biztosítunk, és megpróbáljuk pontosabban kielégíteni a tápanyagszükségletet.
