2024. május 12. vasárnap Pongrác

Nem olcsóbb a comb, de jobban esszük

agrarszektor.hu
Több sertéshúst eszünk, mint az áfa-csökkentés előtt, pedig az ára nemigen változott 2015-höz képest. A fogyasztóknak azonban érdekük, hogy a termelők tisztességes versenyben szállhassanak ringbe termékeikkel, és ne fojtsa meg őket a feketepiac.

Éves szinten, egy emberre vetítve most 25 kilogramm körüli a magyarok sertéshús-fogyasztása, 10%-kal több, mint 2016-ban - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton, Túrkevén, a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozón tartott sajtótájékoztatón. Fazekas Sándor kiemeli, hogy a sertéságazatra kedvezően hatott, hogy 27-ről 5 százalékra csökkent a sertéshús áfakulcsa 2016. január 1-jétől.

 

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hozzátesszük: az áfacsökkentés pozitív hatásai leginkább az ágazat fehéredésében mutatkozott meg. 2015-höz képest a fogyasztók mindössze 6%-os árcsökkenéssel találkoznak a pultokon. Ezzel együtt mindenképpen jó döntésnek bizonyult a forgalmi adó csökkentése, mint ahogy az elektronikus áruellenőrzés (EKÁER) bevezetése is jótékony hatással volt a feketefuvarok visszaszorulására. Mindez csak áttételesen érinti a magyar fogyasztót, de fontos: a nem trükköző termelők versenypozíciói javultak, életképesebbek lettek a hazai vállalkozások.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?