Hasmenésvírus és atka pusztította a méheket

MTI
A méhek 15-20 százaléka hullott el Békés megyében a télen. A rovarpusztulást nem önmagában a nagy hideg okozta, hanem az, hogy tavaly elszaporodott az ázsiai Varroa-atka nevű kártevő, ráadásul egy hasmenésvírus is tizedelte a kaptárakat. A túl kevés termelő méh miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz.

A Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke tud olyan méhészről Békés településen, akinek 240 méhcsaládjából csak 20 maradt meg, és az országban vannak megyék, ahol a méhek 30 százaléka is elpusztult. A méhelhullást a nagy hideg mellett az ázsiai Varroa-atka nevű kártevő okozta, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét, illetve egy hasmenésvírus is tömeges pusztuláshoz vezetett - tájékoztatta  Haász Ferenc az MTI-t.

Véleménye szerint a korai virágzású fajtáknál, a repcénél és az akácnál már nem lehet megfelelő gyorsasággal helyreállítani a termelő méhek állományát, így ott biztosan lesz hozamkiesés. Közepesnél jobb év e két fajtából még kimagaslóan jó termés esetén sem lehet - mondta a szakember, aki úgy vélte, hogy a méhcsaládok a napraforgó virágzására lehetnek ismét teljes értékűek.

Az utóbbi években egyre többen és - a jövedelmezőség javítása érdekében - egyre több méhcsaláddal kezdtek méhészkedni, ám a méhlegelők nagysága nem nőtt. Néhány megyében az egy négyzetkilométerre eső méhcsalád-szám 16-18 (Békésben 14), miközben a hetvenes-nyolcvanas években ez a szám 4-5 volt.

A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha tehát több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken - jegyezte meg Haász Ferenc. Békés megyében mintegy ezren foglalkoznak méhészkedéssel, a megyei egyesületnek 830 tagja van. A méhcsaládok számát ősszel hetvenháromezerre becsülték.

Haász Ferenc tájékoztatása szerint a kínai dömpingmézzel kapcsolatban több beadványt is eljuttattak az Európai Bizottsághoz, ám úgy számolnak, még 2-3 év, mire bármilyen intézkedés történhet Brüsszelben. Lassan bővül az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szorgalmazott uniós mézadatbank is, amellyel vissza lehetne szorítani a hamisított mézek bejutását az európai piacokra.


Az USA-ban a növényvédő szerek pusztítanak
Amerika megijedt, mert tavaly télen a beporzást végző házi méhek közel 30%-a elpusztult, de a mézelő méhek mellett más vadon élő beporzók (poszméhek, lepkék) populációi is komoly veszteséget szenvedtek. Úgy tűnik, most már az USA-ban is a neonikotinoid alapú növényvédő szereket tartják emiatt ludasnak, és ezt az is jelzi, hogy Maryland államban 2018 januárjától tiltottá válik e szerek használata.
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!