Egyre népszerűbb a mezőgazdaság Magyarországon

MTI
A mezőgazdaságban is tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma az idén; az első három hónapban az ágazat már több mint 211 ezer embert foglalkoztatott - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Czerván György ismertette: ebben az időszakban 11,2 százalékkal, 21 300-zal dolgoztak többen a mezőgazdaságban, mint 2015 első három hónapjában.

Tavaly több mint 230 ezren dolgoztak a magyar mezőgazdaságban főállásban. Ez 13 600-zal több volt az egy évvel korábbinál, és 7,2 százalékos bővülést jelentett. Öt év alatt pedig az ágazatban dolgozók száma 30 400-zal, 17,6 százalékkal bővült.

A mezőgazdaság a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak számából 4,8 százalékot ad. A foglalkoztatás-bővülés jórészt az egyéni gazdaságokban és a kis méretű gazdasági szervezeteknél ment végbe - jelezte az államtitkár.

Czerván György kitért arra, hogy az ágazatban is tapasztalható, hogy a képzett szakemberek egy része külföldön vállal munkát. Az országban nem az agráriumban a legmagasabbak a jövedelmek, ennek ellenére sikerült a foglalkoztatás növelése az ágazatban - tette hozzá az államtitkár.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?