Ezeket a rejtélyes halakat telepítik a Balatonba

agrarszektor.hu
Megkezdték az őshonosnak számító, de régen kipusztult menyhal visszatelepítését a Balatonba. Első lépésként 600-700 egyedet helyezett a tóba a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN).

Az összesen 600-700 darab, egyenként 200 grammos halat a tihanyi kompkikötőnél engedték a tóba hétfőn. A menyhalak együttműködési megállapodás keretében a gödöllői Szent István egyetemről érkeztek, a telepítés költségét pedig a Balaton Halállományáért Alapítvány finanszírozta.


MTI-fotó: Bugány János

Szári Zsolt, a BHN vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a cég egyik célkitűzése az eltűnt őshonos halfajok visszatelepítése a tóba. A menyhal az egyetlen édesvízi tőkehal, amely az 1965-ös balatoni halpusztulás (amit a vízbe jutott mezőgazdasági rágcsálóirtószer okozott) előtt még rendszeres horgászzsákmány volt a mólók kövezete mentén.

A legrejtélyesebb viselkedésű halfaj Magyarországon
A menyhal a legrejtélyesebb életmódot folytató hazai halfajnak számít. Ennek legalapvetőbb oka, hogy a vizek lehűlése után, télen aktív, amikor a többi halfaj nagyrészt már elvermelt. Emiatt horgászzsákmányként is a téli időszakban jöhet szóba, míg az év más évszakaiban - mivel nem táplálkozik - "eltűnik". Életmódjának további érdekessége, hogy télen is többnyire sötétedés után indul zsákmányáért, így ilyenkor van esély arra is, hogy a - leginkább kishalszelettel csalizott - horogra akad. Bár a Balatonból kipusztult, számos hazai folyóvízben megtalálható és horgászható. A legnagyobb - olykor 2-3 kilósra is megnövő - példányokat a Dunában fogják.


A halfaj teljes eltűnését a kutatók szerint az angolnatelepítés okozta. Mivel 1991 óta nem telepítettek több angolnát a Balatonba, és a halászata miatt folyamatosan csökken az állománya, itt az ideje, hogy az őshonos menyhal ismét életteret nyerjen a tóban, betöltve szerepét a táplálékláncban, és növelve a Balaton halállományának diverzitását.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?