Új hűtőházba fektetett a Gallicoop

agrarszektor.hu
A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. átadta legújabb beruházását, a szarvasi telephelyén épült hűtőházat. A már meglévő hűtőház bővítése azért vált szükségessé, mert az évről évre növekvő termelési volumen következtében tárolóhely hiány lépett fel. Az új raktárat 28 hét alatt építették fel, ahol döntően fagyasztott pulykahús részeket tárolnak majd. A több mint negyedmilliárdos beruházás a cég várakozásai szerint 6-7 éven belül térül meg.
Az élelmiszeripar és az állattenyésztés új fejlesztési lehetőségeiről és támogatásiról is szó lesz kétnapos decemberi agrár- és vidékfejlesztési konferenciánkon, ahol válaszokat kaphat a hazai agrárszektor más aktuális kérdéseire is. Jelentkezzen most!

A hűtőház bővítésének két fő oka volt: az egyik, hogy megnövekedett a vágási volumen, valamint a panírozott termékek gyártási mennyisége, másrészt a piaci ingadozások miatt sokszor külső tárolók igénybevétele is szükségessé vált, ami nem volt költséghatékony megoldás. Erdélyi István, a Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatójának elmondása szerint a kapacitást egyelőre saját célra kívánják használni, bértárolásban nem gondolkoznak.


MTI Fotó: Rosta Tibor

A beruházás értéke elérte a 287 millió forintot, a tároló saját forrásból épült, azonban a gép beszerzésre 65 millió forint értékű uniós forrásokat vett igénybe a vállalat. Az építkezés a kezdetektől egészen a termékek betárolásáig 28 hét alatt valósult meg. Az épület több mint 1000 négyzetméter alapterületű és 11,8 m magas, 200 kW hűtési teljesítménnyel és közel 1270 rakodóhellyel. Az új hűtőház létszámbővítést nem igényel, a raktár a Gallicoop számításai szerint kb. 6-7 éven belül térül meg.

Ennyi pénzt még soha nem pumpáltak az élelmiszeriparba?

Ha valóban beindítja a következő évekre beígért, 300 milliárd forintos programot az élelmiszeripar fejlesztésére a kormány, a hazai állattenyésztés és az iparág több forráshoz juthat, mint együttvéve az elmúlt huszonöt évben - jelentette ki Erdélyi István, a piacvezető szarvasi Gallicoop Zrt. elnök-vezérigazgatója az USA-beli Hálaadás-ünnep előtt rendezett budapesti konferencián, amelyen az amerikai és a kanadai nagykövetség vezetői is részt vettek. A magyar pulykaágazat azt tűzte célul, hogy az új EU-s költségvetési ciklushoz igazodó, következő hat évben a 2004-es uniós csatlakozáskor elért, 150 ezer tonnás szintre növeli a hazai pulykatermelést.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?