2024. május 9. csütörtök Gergely

A magyar üzletláncok támogatják a vasárnapi zárva tartást

MTI
A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést.

Válaszokat akar a hazai agrárszektor legégetőbb kérdéseire? Jelentkezzen most kétnapos agrárkonferenciánkra!

Az üzletláncok közös közleménye szerint a korlátozásra a több százezer kereskedelmi dolgozó pihenésének, családi életének biztosítása miatt van alapvető szükség.

A három társaság szerint a szabályozás semmilyen tekintetben nem diszkriminálja pozitívan egyiküket sem, hiszen mindhárom üzletlánc legtöbb egységének zárva kell maradnia vasárnap a törvény elfogadása esetén. A három lánc franchise partnereinek csak pár százaléka működik családi vállalkozás keretén belül, akik esetlegesen alkalmazottak bevonása nélkül tudnák a vasárnapi működést biztosítani.

"Meggyőződésünk, hogy a szabályozás miatt nem következik be forgalmi visszaesés, így elbocsátásokra sem fog sor kerülni. Ennek megerősítéseként mindhárom üzletlánc garantálja, hogy a szabályozás életbelépése esetén sem fog munkahelyeket megszüntetni" - áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A társaságok szerint a vásárlók számára hat nap hosszított nyitva tartása elegendő lehetőséget ad a termékek beszerzésére, illetve a vasárnap nyitva maradó üzletek az élelmiszer-, és egyéb alapvető termékek megvásárlását is biztosítani tudják.

Bár nem zárkóznak el a további szakmai egyeztetésektől kinyilvánították, hogy a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának helyességét alapvetőnek, annak bevezetéséből származó pozitívumokat megkérdőjelezhetetlennek tartják.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?